Magyarország filmes helyszínből a világszintű produkciókat készítő országok sorába léphet - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

"Ezen a rendkívüli helyszínen, egy rendkívüli magyar befektetésről egyeztettünk. A befektetés történelmi jelentőséggel is bír. Magyarország filmes helyszínből a világszintű produkciókat készítő országok sorába léphet" - mondta Varga Mihály a Korda Filmstúdióban.

A politikus hétfőn arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Richard Saperstein producerrel és Mikael Hafström rendezővel együtt pillanthatott be a filmforgatás rejtelmeibe a Korda Filmstúdióban. A beszámolóban azt írta Varga Mihály, hogy a Laurence Fishburne és az Oscar-díjas Casey Affleck főszereplésével készülő hollywoodi produkció (Slingshot) teljes egészében Magyarországon forgatott film lesz.

A filmipar kiemelt ágazattá fejlődőt a magyar gazdaságban. Bevétele tavaly a világjárvány ellenére is meghaladta a 200 milliárd forintot, az ágazat 20 ezer embernek ad munkát Magyarországon" - közölte kedden Varga Mihály.

A pénzügyminiszter videója:

"Hazánk az egyik legkedveltebb európai forgatás helyszínné nőtte ki magát, amelyhez szakembereink, modern stúdióink mellett a magyar kormány által biztosított adókedvezmény is nagyban hozzájárul. Ez akár háromszorosan is megtérül a gazdaság teljesítményének növelésével" - tette hozzá a politikus.

A cikk kiemelt képén a Korda Filmstúdió egyik szabadtéri forgatási színhelye.