Rejtély az első thaiföldi kísértethajó eredete, az ország külső segítséget kért

Vágólapra másolva!
Továbbra sincs szinte semmilyen kézzelfogható információ a nemrég thaiföldi vizeken elsüllyedt, rejtélyes kísértethajóról, melyhez a haditengerészetet riasztották, amikor egy olajfúró-tornyon észlelték felbukkanását. Összegyűjtöttük azt az igen keveset a titokzatos vízi járműről, amit azóta kiderítettek róla a thai illetékesek.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo beszámolt róla, nemrég a thai Királyi Haditengerészetnek riasztás után egy nem hétköznapi mentőakciót kellett végrehajtania a Thai-öbölben. Az egyik tengeri olajfúró-torony közelében ugyanis a semmiből egy lepusztult állapotú teherhajó bukkant fel, mely nem válaszolt a rádióhívásokra, és semmilyen módon nem azonosította magát. Az incidensről cikkünk:

A hajó - bár próbálták biztonságos vizekre, illetve partra vontatni - az akció közben elsüllyedt, majd az azóta megjelent beszámolók szerint, némi olajszennyeződést hagyott maga után. A hely, ahol a hullámsírba merült, szerencsére nem áramlatok irányában található, így a hatóságok közlése szerint az olajfoltot 2-3 nap alatt el tudták takarítani egy olajipari cég szakértőként való bevonásával. A lerobbant és azóta már a tenger mélyén pihenő hajóról azonban sokkal több mindent azóta sem tudtak kideríteni.

Némiképp olyan, mintha a Jin Shui Yuen 2. nevet viselő fantomhajó sosem létezett volna.

Az azóta elsüllyedt hajóról készült felvétel Forrás: Thai PBS World

A helyi tudósítások alapján összefoglaljuk, mire jutott eddig a thai haditengerészet, mely vizsgálja az incidenst, és próbálja kideríteni, honnan érkezett Thaiföld első kísértethajója - bármilyen meglepő is, de a thai illetékesek azt közölték, vizeiken még soha korábban nem észleltek elhagyott tengeri bolyongókat.

  • A hajó fedélzetén a haditengerészeti különítmény az átvizsgálás során nem talált semmilyen dokumentumot vagy bármilyen olyan nyilvántartást, amely utalna arra, hogy a hajó honnan származik. A lepusztult roncs fedélzetét mintha szándékosan feldúlták volna.
  • A 80 méteres jármű oldalán a „Jin Shui Yuen 2" név volt látható, de a regisztrációs szám utolsó számjegyét szándékosan törölték. A hajó neve a thai hatóságok szerint kínai eredetre utal.
  • A hajó előélete körül nagy a bizonytalanság. Az ENSZ szakosított szervezete, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) adatbázisában található jármű ilyen névvel, ahogy az Equasis platformon is, mely az EU-s hajózási társaságok, valamint a francia haditengerészeti adatokat gyűjti.
  • Ezen adatbázisok szerint a Jin Shui Yuen 2. nevű hajó 2008-ban épült és kínai zászló alatt kezdett hajózni.
  • 2020 áprilisában - már ha ugyanarról a hajóról van szó - egy hongkongi kereskedőcéghez került, melyet viszont alig pár nappal azt megelőzően jegyeztek be a helyi nyilvántartásba; működésének vagy tulajdonosának nincs nyoma az interneten.
  • Ha minden igaz, a hajót 2020 májusában átnevezték, majd július hónaptól kameruni zászló alatt hajózott.
  • A tisztánlátást viszont tovább nehezíti, hogy a tengeri forgalmat követő oldalak szerint ilyen néven ázsiai vizeken is felbukkant egy jármű, amelyet 2020 novemberében észleltek utoljára a Kelet-kínai-tengeren, majd szó szerint eltűnt a radarokról. Csakhogy annak a teherhajónak más a lajstromszáma, mint az előbbi járműnek, tehát másik hajónak kell lennie (a hétjegyű lajstromszám a hajó eladása vagy átnevezése után is ugyanaz marad). Ezt a hajót viszont sem az IMO, sem az EU-s adatbázisban nem sikerült beazonosítani.

Egyelőre itt tart a nyomozás a titokzatos fantomhajó után, melyről - írják a helyi tudósításokban a "szellemhajóként" hivatkozott járműről - könnyen lehet, soha nem derül ki több.

A thaiföldi médiában több szakértő is megszólalt, az egyik nemzetbiztonsági területről érkezett nyilatkozó szerint a hajó valószínűleg illegális olajszállító volt, a folyékony csempészárut pedig a környező országokba, vagy Thaiföld déli részére szállíthatta. Erre utal az is, hogy felbukkanásakor lepusztult állapotban volt - a törvénytelen dolgokra használt hajókat nehéz legálisan javíttatni. Ez persze egyáltalán nem biztos, könnyen lehet, a hajó minden titkát magával vitte a tenger mélyére.

A thai hatóságokat mindenesetre nem hagyja nyugodni a hajó rejtélye. Az illegális tevékenység gyanúja és a haditengerészeti jelentés alapján Thaiföld bejelentette, nemzetközi együttműködést kezdeményez, és segítséget kér az Egyesült Államoktól, valamint Szingapúrtól is, hogy felgöngyölíthessék a rejtélyes fantom múltját.