Hamarosan új utakon juthatunk el a Művészetek Völgyébe

Kapolcs Művészetek Völgye 2020
Vágólapra másolva!
Két nyomvonalon is dolgozhatnak már a tervezők, hogy a Balaton-felvidék településeit közúton könnyebben el lehessen érni. A Veszprémből Kapolcsra és a Művészetek Völgye felé vezető 77-es út részben négysávossá válik, részben a településeket elkerülve halad Tapolca felé. Eközben a 8-as főút Bakonyt elkerülő részét is négysávossá bővítik.
Vágólapra másolva!

A csendes elvonulásra, érintetlen természetre és bukolikus bájú kis falvakra áhítozó fővárosiak kedvelt célpontjává váltak az elmúlt évtizedekben a Balaton-felvidék települései. A fejlődés, a turizmus pedig elképzelhetetlen megfelelő infrastruktúra, többek közt jó minőségű közúti hálózat nélkül. A Veszprém és Tapolca közötti vidék, valamint a Balaton északi partja az elmúlt évtizedekben kimaradt a gyorsforgalmi fejlesztésekből, most azonban úgy tűnik, hogy a döntéshozók igyekeznek pótolni az elmaradtakat. Ennek jele, hogy rövid idő alatt két gyorsforgalmi út tervezése vette kezdetét a térségben - írja a Magyar Nemzet.

Megkezdődött a Herend–Devecser út tervezése, azóta megjelent a kiírás, és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) már el is bírálta a 77-es főút bővítését és átépítését célzó tervezői pályázatot.

A 77-es számú főútnak, amely a megyeszékhelyet Tapolcával köti össze, Veszprém és Nagyvázsony közötti szakaszát négysávosra bővítik 16 kilométer hosszan.

A folytatásban – Nagyvázsony és Monostorapáti között, összesen 19 kilométeren – az utat felújítják, átépítik, teherbírását 11,5 tonnásra fejlesztik, illetve elkerülő szakaszokat létesítenek Nagyvázsony, Pula, Kapolcs és Monostorapáti települések térségében. A fejlesztés közvetlenül vagy közvetve érinti valamennyi települést, amelyek a Művészetek Völgye rendezvényeiben részt vesznek. Az említett Monostorapáti pedig csupán néhány kilométerre fekszik a térség központjától, Tapolcától.

Kapolcs, Művészetek Völgye Fotó: Hirling Bálint - Origo

Miközben a 77-es út a Balaton-felvidék belső területeit szolgálja ki, a 8-as főút a térség északi szélén halad, és a Közép-Dunántúl legfontosabb közlekedési folyosója.

Ennek a folytatását kezdte meg az állami beruházó. A közelmúltban választották ki a pályázat nyerteseit a 8-as főút Herend és Devecser közötti szakaszának négynyomúsításához szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, valamint Devecser nyugati elkerülőjének és az Ajka–Bakonygyepes elkerülő utak terveinek elkészítéséhez szükséges engedélyek megszerzésére.

A 8-as út Székesfehérvár határában, az M7-es csomópontjától indul kétszer két sávon, és óránként 110 kilométeres sebességgel juttatja el a forgalmat Veszprém közelébe. A megyeszékhely körgyűrűjétől nyugatra indul tovább gyorsforgalmi útként, azonban a Herendet elkerülő szakasz végén kétszer egy sávra szűkül. Innen Körmendig változatos domborzati viszonyok között halad, helyenként településen is átvezet. A leginkább forgalmas a Herend és Devecser közötti mintegy 27,5 kilométer hosszú szakasz, amelynek a kétszer két sávos főúttá fejlesztését készítik elő a most kezdődő munkák során.

Az út két részből áll: az új nyomvonal hossza 12 kilométer, míg a meglévő nyomvonalat összesen 15,5 kilométeren bővítik négysávosra.