A vásárlóknak kell összerakniuk a hamburgert a gyorsétteremláncnál

Legszebb McDonalds éttermek – galéria Times Square, New York
Times Square, New York
Vágólapra másolva!
A McDonald's legújabb elképesztő kínálata a "Föld, Levegő & Tenger" hamburger, amelynek összetevőit külön fogják árulni, és a vásárlóknak maguknak kell majd összeállítaniuk a szendvicset – számolt be a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Ez a hamburger lehet a gyorsétteremlánc fennállásának egyik legvitatottabb és legnagyobb titkos menüje.

Ez a hatalmas szendvics a szárazföldről (marhahús), a tengerből (hal) és a levegőből (csirke) származó fehérjékkel van megtöltve.

A McDonalds idén január 31-től kezdődően korlátozott időre vezeti be két sikeresnek ígérkező menüjét, a "Föld, Levegő & Tenger" hamburgert, valamint a dupla sajtburgert, amelyet hat csirkefalatkával is megtöltenek. Az összetevőket azonban különálló szendvicsként fogják árulni, amiket a vásárlóknak kell majd kicsomagolniuk és összeállítaniuk.

A gyorsétteremlánc egysége a Times Square-en, New York-ban Forrás: AFP/hemis.fr/FRUMM John

A gyorsétteremlánc bejelentését azóta a legkülönbözőbb reakciókkal fogadták az interneten, voltak olyanok is, akik felháborodtak, megdöbbentek, illetve undorukat fejezték ki. Egy hozzászóló például azt írta, hogy ez a szendvics azt juttatja az eszébe, amikor valaki a depressziója legmélyebb pontján egyedül a sötét konyhában tömi magába az összerakott kalóriadús ételt. Mások a névben szereplő levegő fogalmával viccelődtek, hiszen az ehhez társított csirke valójában nem is tud repülni.

A nagy rivális lánc, a Wendy's is tweetelt: „Ugye tudjátok, hogy ez csupán egy szendvics és nem az IKEA szórakoztató birodalma?"