Különleges városnegyed jön létre a királynék városában - képek

FOTÓ FOTÓTÉMA városkép
Veszprém, 2010. július 8. A veszprémi vár látképe. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Veszprém belvárosának legnagyobb zöld projektje valósul meg, aminek köszönhetően létrejön egy egybefüggő sétálóövezet, több szolgáltatással és szabadidős lehetőséggel kiegészülve.
Vágólapra másolva!

A veszprémi projekt a Szent Miklós-szegi Kálvária–domb és környékének infrastrukturális felújítását és funkcióbővítését foglalja magában,

amelynek célja, hogy az intézmények és az akcióterület zöld felülete összekapcsolódjon, a teljes területre komplex, szabadtér- és parkhasználati célokat előtérbe helyezve, a rekreációs és reprezentációs igényeket is megfelelően kielégítve, élettel töltse meg ezt a fontos belvárosi részt - emeli ki a Magyarépítők.hu.

A 100 százalékos támogatásból megvalósuló projektre a legjobb és egyben nyertes ajánlatot a Vemévszer Építő- és Szerelőipari Kft. tette, nettó 2,8 milliárd forintos vállalkozói díj értékben.

A zöld város kialakítása során

  • a Kálvária-domb és a Laczkó Dezső Múzeum közötti területrészen gyalogos közlekedési- és rendezvényterület,
  • a Laczkó Dezső Múzeum előtti részen játszótér, új és megújult zöldfelületek,
  • a Kálvária-domb megközelítésére megújult lépcsősor és rámpa,
  • az Erzsébet sétány és Erzsébet liget területein megújult zöldfelületek,
  • őshonos magyar növényfajok bemutatásával a múzeum és a tájház között etnobotanikai kert,
  • az egész területen megújított és új közvilágítás,
  • továbbá kávézó és támfalsétány létrehozása a cél.

A képre kattintva tekintse meg galériánkat a projekt látványterveiről:

Veszprém, belváros, projekt, építés, beruházás, épület, zöldterület, zöld, park

A fejlesztés révén egy egybefüggő sétálóövezet alakul, amely a Megyeházától indulva az Erzsébet-sétányon át egészen a régi gyermekkórházig – a hamarosan felépülő Acticity – tart majd, több szolgáltatással és szabadidős lehetőséggel kiegészülve.

A zöld tetővel fedett, földszintes kávézó épület nettó belső alapterülete 113,5 négyzetméter lesz, melyhez 29,18 négyzetméter kültéri fogyasztótér kapcsolódik.

A kávézó a kiindulópontja annak a tervezett falsétánynak, amely a Komakút térre és a Megyeház térre néző, Kálvária domb alatti egykori beépítés meglévő támfalai mentén haladva gyalogos kapcsolatot biztosít az Egyetem utca, illetve a Szent Miklós templomrom felé.

A burkolt sétány egy darabig a megerősített/kiegészített támfalak belső oldalán halad, ezt a II. világháborús emlékmű előtti falszakasznál a fal külső oldalán vezetett fémszerkezetű konzolos rámpa váltja fel, amely az Egyetem utcánál a támfalhoz - részben visszatöltött részben burkolt - gyalogos rámpával végződik.