Majdnem minden ötödik békéltető eljárás megegyezéssel zárult tavaly

kézfogás
Vágólapra másolva!
A békéltető testületek 2021-ben is több mint tízezerszer biztosítottak ingyenes vitarendezési lehetőséget a kereskedőkkel panaszügyükben dűlőre jutni nem tudó fogyasztóknak. Az esetek több mint 19 százaléka a vállalkozás és vevő megegyezésével zárult. Az eljárásokon kívüli megállapodásokat, a visszavont kérelmeket is ideértve a megkeresések közel harmada a vásárlók megelégedésére megoldódott - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Vágólapra másolva!

Ha a fogyasztónak kifogása merül fel, és egyedi jogvitáját a vállalkozással nem tudja rendezni, a gyors, ingyenes és egyszerű eljárást lefolytató békéltető testülethez fordulhat. A fővárosi és megyei iparkamarák mellett működő testületek egyezséget próbálnak meg létrehozni vevő és eladó között, amelynek betartatása szükség esetén bírósági úton is kikényszeríthető – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.

Tavaly több mint 1900 alkalommal sikerült megállapodásra bírni a feleket.

A működési hatékonyságot jellemző legfontosabb adat, az egyezségi arány ezzel közel kétszeresére javult az elmúlt években.

További több mint 1200 ügyben a vállalkozás és a vásárló között az eljáráson kívül jött létre megállapodás, vagy a vevő visszavonta kérelmét. Az országos átlagban így mintegy 30 százalékos sikerességi mutató egyes területeken akár dupla akkora is lehet.

A 2021-es eljárások nagyjából egyenlő mértékben indultak el termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos nézetkülönbségek kisimítása érdekében. Az elégedetlen vevők mintegy ezerszer cipők miatt rúgták össze a port a kereskedőkkel. Nagyjából feleannyi bútor vagy matrac, hozzávetőleg 400-400 háztartási nagykép (mosógép, hűtőgép, tűzhely) és mobiltelefon ügyében kérték a békéltetők közreműködését.

Majdnem minden ötödik békéltető eljárás megegyezéssel zárult tavaly Forrás: Shutterstock

A szolgáltatások közül a távközlésiek álltak a tavalyi toplista élén, az összes kérelem tizede telefon-, posta-, futár-, TV-, rádió- vagy internet szolgáltatással összefüggő vitát jelzett. Szoros másodikak voltak a közüzemi szolgáltatások, a képzeletbeli dobogóra még az építőipari ügyek, zömmel felújítások fértek fel. A teljes ügymennyiség negyede alapult internetes vásárláson 2021-ben.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „A békéltető testületeket 2010 óta szabályozási eszközökkel és szervezeti oldalról is megerősítettük.

Lényegesen egyszerűsítettük a békéltető testületi tagok kiválasztását, álláspályázat útján bárki jelentkezhetett, aki a szakmai és jogszabályi feltételeknek megfelelt. Az elkészült országos eljárási szabályzat alapján egységes gyakorlat szerint működik mind a húsz testület. A békéltetők kimagasló tavalyi teljesítménye újabb fontos eredmény a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságának növelésében."