Egy amerikai államban is hivatalos fizetőeszköz lehet a bitcoin

bitcoin pénz pénzügyi tudatosság kriptovaluta
A bitcoint egyre több illegális tevékenységhez is használják.
Vágólapra másolva!
Az amerikai Arizona állam szenátora, Wendy Rogers történelmi törvénytervezettel állt elő. Ha a javaslatot elfogadják, akkor az államban hivatalos fizetőeszköz lehet a bitcoin.
Vágólapra másolva!

A napokban Arizona állam szenátora, Wendy Rogers benyújtotta az SB 1341-es számú törvénytervezet, amelynek elfogadása lehetővé tenné, hogy az amerikai állam törvényes fizetőeszközként ismerje el a bitcoint – írja az RT.com.

Ezzel a legnagyobb kriptovalutát az államban a dollárral egyenértékűként lehetne használni, vagyis állami adókat és hiteleket is lehetne fizetni vele.

A törvénytervezet azonban még súlyos akadályba ütközhet, akkor is, ha elfogadják.

Az amerikai alkotmány ugyanis nem teszi lehetővé az egyes államoknak, hogy saját törvényes fizetőeszközt vezessenek be.

Vagyis ha a tervezetet elfogadja az arizonai szenátus és a képviselőház, valamint Doug Dukey kormányzó is aláírja, akkor sem biztos, hogy képes lesz törvényi erőre emelkedni.

Mindazonáltal már a tervezet elfogadásának ténye is hatalmas lépés lenne a kriptovaluták amerikai elfogadottságában. Vagyis az ügyet mindenképpen komoly figyelem övezi majd, függetlenül attól, hogy a tervezet törvényi erőre emelkedhet-e.

Nem Arizona azonban az egyetlen állam az USA-ban, amely élénken érdeklődik a kriptovaluták, és különösen a bitcoin iránt. Florida kormányzója, Ron DeSantis a múlt hónapban vázolta fel a tervét, amely alapján az állam lehetővé tenné a helyi vállalkozásoknak, hogy kriptovalutában adózzanak.

Wyoming állam törvényhozói közben azt fontolgatják, hogy a blokklánc technológia használatával teszik átláthatóbbá az állami közkiadásokat.

Ohio pedig még 2018-ban lett az első olyan állam, amely lehetővé tette a digitális fizetőeszközök speciális adóztatását, azonban a programot később leállították, mert nem működött megfelelően.

New York megválasztott polgármestere, Eric Adams közölte, hogy az első fizetését bitcoinban kérte, Don Huffines texasi kormányzójelölt pedig jelezte, törvényes fizetőeszközként fogadná el a bitcoint, ha megválasztják.