Közel 10 éves csúcson a globális élelmiszerárak

ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ aratás kombájn KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ munkagép szántóföld TÁJ TÁRGY árpa gabona NÖVÉNY magyar mezőgazdaság Magyarország
Kozármisleny, 2019. június 28. Őszi árpát tölt utánfutóba egy kombájn Kozármisleny közelében 2019. június 28-án. MTI/Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása nyomán közel 10 éves csúcson álltak az élelmiszerárak a világon januárban.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által csütörtökön ismertetett adatok szerint a januári árindex 135,7 pont lett, 1,1 százalékkal (1,5 ponttal) meghaladva a decemberit.
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Januárban a szemestermények árindexe decemberhez képest minimálisan, átlagosan 0,1 százalékkal 140,6 pontra nőtt, éves összevetésben 12,5 százalékkal (15,6 ponttal) emelkedett.

A januári növényi olaj árindex havi szinten 4,2 százalékkal (7,4 ponttal) rekordszintre, 185,9 pontra emelkedett elsősorban pálma- a repce- a szója- és a napraforgóolaj iránt megugrott globális keresletre.
A FAO tejtermékek árindexe havi összevetésben 2,4 százalékkal (3,1 ponttal) 132,1 pontra nőtt decemberhez képest, már az ötödik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Éves szinten a mutató 18,7 százalékkal (20,8 ponttal) nőtt.

A cukor árindexe már a második egymást követő hónapban csökkent, januárban hathavi mélyponton, 112,8 ponton állt, 3,1 százalékkal (3,7 ponttal) gyengült decemberhez képest.

A hústermékek januári árindexe 112,6 pont volt, alig meghaladva a decemberit, ugyanakkor 17,3 százalékkal (16,6 ponttal) magasabb a tavaly januárinál.

Az átfogó árindex tavalyi átlaga 28,1 százalékkal (27,6 ponttal) 125,7 pontra nőtt 2020-hoz képest.

Tavaly a szemestermények árindexe 2012 óta legmagasabb, átlagosan 131,2 pont volt, 27,2 százalékkal (28 ponttal) múlta felül a 2020. évit.

Illusztráció Forrás: MTI/Sóki Tamás

A növényi olaj tavalyi átlagos árindexe történelmi csúcsra, 164,8 pontra nőtt, 65,8 százalékkal (65,4 ponttal) magasabb volt a megelőző évinél.

Ami a tejtermékek tavalyi átlagos árindexét illeti, a mutató 119 pont volt, 16,9 százalékkal (17,2 ponttal) magasabb a 2020. évinél.

A tavalyi húsárindex átlaga 107,6 pont lett, 12,7 százalékkal (12,1 ponttal) magasabb, mint 2020-ban.
Végezetül a cukorárindex tavalyi átlaga 2016 óta legmagasabb, 109,3 pont volt, ami 29,8 ponttal (37,5 százalékkal) haladta meg a 2020. évit.