Szijjártó Péter: A turisztikai szektor támogatásával az élet normalizálását és a magyar gazdaságot is segíti a kormány

Gyula, 2022. február 10. A Gyulai Várfürdő 2022. február 10-én. A 90 százalékos állami támogatással megvalósuló, mintegy 3,2 milliárd forintos bővítés, a Vízi gyermekparadicsom átfogó rekonstrukciója és a főépület átépítése nagyban hozzájárul majd a térség vonzerejének növekedéséhez. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A turizmus a koronavírus-járvány legnagyobb gazdasági vesztesei közé tartozott, ezért a kormány támogatja a szektor fejlesztését, és ezzel újabb lépést tesz az élet normalizálása felé - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a magyar turisztikai ágazat is nagy nehézségekkel nézett szembe, ezért hatósági intézkedésekre volt szükség.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben 2022. február 10-én Forrás: MTI/Rosta Tibor

Rámutatott, hogy a versenyképesség növelése érdekében a kormány ezen a területen is a fejlesztések finanszírozására fordította a költségvetési forrásokat. Hozzátette: a támogatásokkal kiegészülve, a magyar turizmusnak hatalmas segítséget jelentett a belföldi vendéglátás, ugyanis tavaly csaknem tízmillió ember 29 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein, ami 2020-hoz viszonyítva 25 százalékos növekedés.

- jelentette ki.

Aláhúzta, hogy a Gyulai Várfürdő Magyarország egyik legkedveltebb célpontja, ami indokolja a 90 százalékos állami támogatással megvalósuló, mintegy 3,2 milliárd forintos bővítést.

A Vízi gyermekparadicsom átfogó rekonstrukciója és a főépület átépítése pedig nagyban hozzájárul majd a térség vonzerejének növekedéséhez.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Kisfaludy program keretében országszerte negyven új szálloda épül, illetve 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand korszerűsödik. Tájékoztatása szerint emellett felfüggesztették az idegenforgalmi adókat és a cégek által fizetett turizmusfejlesztési hozzájárulást.

A Gyulai Várfürdő 2022. február 10-én Forrás: MTI/Rosta Tibor

Elmondta, a magyar gazdasági teljesítmény 10-11 százaléka a turizmusból és vendéglátásból származik normális körülmények között, és ezen belül is a fürdők játsszák a vezető szerepet.
Magyarország a koronavírus elleni gyors és hatékony oltási kampánynak köszönhetően újabb lépéseket tesz az élet normalizálása felé - szögezte le.