Félmilliónál is több járművet rendel vissza a Tesla, veszélyesek voltak a gyalogosokra

Tesla Model Y, tesla, autó, bemutató, teszt
Vágólapra másolva!
Több mint félmillió járművét vonja ki ideiglenesen az amerikai forgalomból a Tesla, mert az autókba telepített "Boombox" hangfunkció elfedheti a gyalogosokat figyelmeztető hangjelzéseket, jelentette az Associated Press az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalra (NHTSA) hivatkozva, írja a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Az amerikai biztonsági felügyeletek az utóbbi időben fokozottan ellenőrizni kezdték az ország legnagyobb elektromosjármű-gyártóját. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy

az utóbbi visszahívás már a tizenötödik 2021 januárja óta,

és a negyedik az elmúlt két hétben. A biztonsági felügyelet több vizsgálatot is indított a cég járműveivel kapcsolatban.

A visszahívások közül kettőnél a Tesla olyan döntéseket hozott, amelyek sértik a szövetségi gépjármű-biztonsági szabványokat, míg a többi szoftverhiba.

Szerdán a Tesla közölte, hogy közel 27 ezer járművet hív vissza az Egyesült Államokban, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az utastérfűtő rendszerek nem olvasztják le elég gyorsan a szélvédőt, ami csökkenti a látási viszonyokat és növeli a balesetveszélyt. Múlt pénteken bejelentették, hogy több mint 800.000 járművet érint a biztonsági övre figyelmeztető rendszer hibája. Szintén a múlt héten jelentették be, hogy közel 54.000 olyan járművet hívtak vissza, amelyek "teljes önvezető" vezetéstámogató funkcióval rendelkeztek, ezzel pedig az autók alacsony sebességgel megállás nélkül tovább gurulhattak a stop táblák jelzése ellenére.

Illusztráció Forrás: MATTEL/mattel.com

A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal a honlapján közzétett legújabb bejegyzésében azt írja, hogy

a Tesla autókat és terepjárókat a vállalat "Boombox"-nak nevezett funkcióval szerelte fel, amely lehetővé teszi a sofőrök számára, hogy a járművek mozgása közben különféle egyedi hangokat játszanak le.

Ezzel megsértik a szövetségi biztonsági szabványokat, amelyek előírják a gyalogosokra figyelmeztető hangokat az amúgy csendes elektromos autók számára.

Az ügynökség szerint a problémát szoftverfrissítéssel fogják orvosolni, amely letiltja a "Boombox"-ot.

A visszahívás a 2020 és 2022 között forgalomba állított Tesla Model X, S és Y járművekre, valamint a 2017 és 2022 között értékesített Model 3 autókra vonatkozik. Összesen mintegy 579 ezer járműről van szó.

A vállalatnak nincs tudomása a probléma miatt bekövetkezett balesetekről vagy sérülésekről, egyéb hozzászólást nem fűzött a hírekhez.