A pandémia után is elvárás marad az otthoni munkavégzés

munka fiatal nő laptop home office
Vágólapra másolva!
A gyártóiparon és a turizmuson kívül gyakorlatilag minden egyéb szegmensben továbbra is adott a lehetőség az otthoni munkavégzésre, sőt, sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak. A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss felmérés szerint várhatóan a pandémia után is marad az otthoni munkavégzés rendszere. A közvélemény-kutatásban megkérdezett munkáltatók többsége az adókedvezmények hatására sem tervezi növelni a 25 év alattiak számát a cégnél, ám többen vélik úgy, hogy sokkal nehezebb a járvány kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra.
Vágólapra másolva!

A home office-hoz való hozzáállást, az adókedvezmények hatásait, a munkaerőpiaci trendeket és az állásbörzékhez való hozzáállást is vizsgálták a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss online kutatásban. A felmérésben több száz céget, köztük 100 börze kiállítót, IT-cégeket, a turizmusban érdekelt vállalatokat, továbbá marketinges és jogi tanácsadással foglalkozó cégeket kerestek meg.

- mondta Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft ügyvezető igazgatója.

Home office azaz otthoni munkavégzés (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Érdekesség, hogy a válaszadók szerint inkább valószínű, hogy hosszú távon is megmarad a kialakult home office lehetősége a vállalatok életében. A legtöbb cég inkább nem ért egyet azzal az állítással, hogy az állásra jelentkezők lakhelye mindegy. A válaszok szerint speciálisan, a home office-ban végezhető munkakörök nem jelentek meg a pandémia kirobbanása óta. Az is kiderült, hogy a keletkező plusz otthoni költségek is kevésbé támogatottak és a fizetésben sem várható eltérés az otthonról és irodából dolgozók esetében, áll a Budapesti Műszaki Egyetem és a Műegyetemi Hallgatói Kft munkatársai által készített kutatásban.

4 napos munkahétben most még nem gondolkodnak a cégek

Ami az adókedvezményeket illeti, a felmérés szerint a megkérdezettek többsége nem tervezi növelni a 25 év alatti munkavállalók számát a cégénél, ugyanakkor az újonnan felvett 25 év alattiak bruttó bére nem tér el többségben a korábbiaktól. Azaz az adókedvezmény következtében sok esetben a gyakorlatban is nő a 25 évnél fiatalabbak nettó munkabére.

A megkérdezett munkáltatókra inkább jellemző, hogy minden évben növelik a fizetés mértékét. Leginkább a megfelelő teljesítmény szerinti emelés jellemző, melyet az infláció mértékével történő átalános emelés követ. A minimálbér növekedése miatti általános emelés a legkevésbé jellemző tulajdonság.

A vizsgált munkaerőpiaci trendek, munkaszervezési módszerek között mindössze 2 olyan szerepel, melyet a megkérdezettek legalább fele már használ vagy tervez használni az elkövetkező egy évben: a rendszeres közösségépítő programok és a nyitott iroda.

Az innovatívabb megoldásokat, mint például a délutáni pihenő idő, 4 napos munkahét vagy a gyerekbarát iroda – mely a Covid-19 során talán még fontosabbá vált – a legtöbb vállalat egy éven belül nem tervezi bevezetni.

A pandémia lehetséges hatásai közül mindössze egy olyan van, ami a megkérdezettek többségét jellemzi. Többen vélik úgy, hogy sokkal nehezebb megfelelő jelölteket találni a kínált pozíciókra. A munkáltatói elvárások nem nőttek és a keresett munkavállalói tulajdonságok fontossága sem változott igazán. A munkavállalók oltottsága sem kiemelt szempont: mindössze a válaszadók 30 százaléka nyilatkozott erről inkább jellemző tulajdonságként.

Érkezik az ország legnagyobb állásbörzéje

A kitöltő vállalatok 68 százaléka már vett részt korábban valamilyen állásbörzén. A megkérdezettek többsége egyetértett abban, hogy egy évben több állásbörzén is érdemes szerepelniük, és annak hatékonyságát és jövőjét is a jelenléti formában látják. Mindeközben a magasnak tartott részvételi díj visszatartó tényező lehet a részvételben.

Magyarország legnagyobb állásmustráját, a Műegyetemi Állásbörzét 2022. március 22-én és 23-án immár 51. alkalommal rendezik meg. A mostani kutatás eredményei szerint az eseményen résztvevő vállalatok többsége mérnök végzettségű munkavállalókat keres.

Az állásbörzén próbálják segíteni a fiatalokat abban, hogy képzettségüknek és elképzeléseiknek megfelelően számukra ideális munkahelyet találjanak, ahol az egyetemen tanultakat a gyakorlatban is hasznosítani tudják.