Elektronikus rendszerlassulások várhatók a CIB Banknál

A CIB Bank új fiókjának beltéri képe a fővárosi WestEnd bevásárlóközpontban
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo beszámolt, komoly fennakadások voltak egy hazai bank, a CIB rendszereiben a hét első napján. A pénzintézet most közösségi oldalán közölte, hogy újabb nehézségekre lehet számítani rendszereik elérhetőségében.
Vágólapra másolva!

A CIB Bank közzétett tájékoztatását szó szerint idézzük:

"Tájékoztatunk benneteket, hogy a CIB Bank Mobilalkalmazás működésében időszakos kiemelt terhelés miatt ma várhatóan fennakadások lehetnek, ami miatt az elektronikus szolgáltatásainkba való belépés, és a funkciók elérése több időt vehet igénybe. Az okozott kellemetlenségért elnézéseteket kérjük, és köszönjük a megértést, türelmet!"

A CIB Bank fiókjának beltéri képe a fővárosi WestEnd bevásárlóközpontban Forrás: CIB Bank

A bank emellett arról tájékoztatja ügyfeleit honlapján, hogy az alábbiakban jelzett időpontban a felsorolt szolgáltatásaik nem, vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek informatikai rendszerük fejlesztése miatt.

2022. március 2-án (szerda) 20:30 és 23:30 óra között

  • A www.cib.hu honlap nem, vagy korlátozottan lesz elérhető.
  • A CIB Internet Bank csak a telepített alkalmazáson keresztül lesz elérhető.

Az Origo kereste a CIB Bankot részletesebb információkért, illetve azzal kapcsolatban, a mai jelzésük összefügg-e a február utolsó napján tapasztalt nehézségekkel.

Válaszában Szinai Ádám, a pénzintézet marketingkommunikációs és PR vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy a két nappal korábban tapasztalt problémáknak nincs köze a mai tervezett karbantartáshoz. "A hétfői problémát egy IT karbantartást követő technikai hiba okozta, aminek a kijavítása elhúzódott és csak a nap végén tudtuk fokozatosan növelni az érintett szolgáltatásokat érintő kiszolgálási sebességet. Ma pedig azt látjuk, hogy - vélelmezhetően a Sberbankkal kapcsolatos mai bejelentések miatt - megnőtt az ügyfélforgalom az elektronikus csatornáinkon is, sok számlanyitási kezdeményezést is tapasztalunk a hálózatban. Mindez összességében azt okozza, hogy az elektronikus szolgáltatásaink válaszideje megnövekedett, időszakosan a szokásosnál többet kell várni ügyfeleinknek arra, hogy például a mobilalkalmazásba belépjenek, vagy azon belül egy-egy adott tranzakciót el tudjanak végezni. Emiatt jeleztük ezt ügyfeleinknek.

Türelmüket köszönjük, és elnézést kérünk a kellemetlenségért!" - írja tájékoztatásában a banktól Szinai Ádám.