Az elmúlt tíz év legtöbb lakását a községekben adták el

lakás, ház, kulcs, új lakás, új ház, otthon, ingatlan, illusztráció
Woman holding house key in modern living room, closeup
Vágólapra másolva!
Míg a nagyvárosokban csökkent, addig a kisebb településeken a pandémia gazdasági hatásainak ellenére is nőtt az ingatlanpiaci tranzakciószám. Eközben az átlagárak országszerte emelkedtek, igaz, eltérő mértékben. A Duna House szakértői elemezték a KSH 2021. harmadik negyedévéről szóló jelentését a különböző településtípusok népszerűségének tekintetében.
Vágólapra másolva!

Ingatlanpiaci szempontból a pandémia gazdasági hatásainak legnagyobb vesztese Budapest volt. A KSH legfrissebb lakáspiaci jelentése szerint közel 17 ezer tranzakció realizálódott a fővárosban, a tavalyi év első három negyedévében. Ez a mennyiség ugyan harmadával több, mint 2020-ban, azonban még mindig jelentősen elmarad a 2015–2018 között jellemző szinttől. Az idei évben a fővárosi ingatlanpiac további erősödését várják a Duna House szakemberei, az egyre aktívabb befektetői aktivitás és az idegenforgalom fokozatos helyreállása miatt. A tranzakciószám mellett a lakásárak is növekedtek: a panelek esetében, a 11 százalékos drágulást követően, 32,7 millió forintra, a téglalakásoknál pedig 10 százalékkal, 50,5 millió forintra emelkedett éves szinten a fővárosi ingatlanok átlagára - derült ki az ingatlanközvetítő adataiból.

A fővárosi agglomerációban még jelentősebb volt a drágulás a KSH adatai szerint:

ebben a térségben az átlagár 49,5 millió forintra nőtt, ami 32 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi árszintet.

Az agglomeráció szektoraiban 26,8-38,7 százalék között alakult az áremelkedés mértéke, a legdrágább a nyugati, míg a legolcsóbb a délkeleti szektor volt 65, illetve 41,3 millió forintos átlagos lakásárral.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta:

Hozzátette: „A nagyvárosi lakásokban ragadt emberek, családok ugyanis szabadságra vágytak a bezártság idején, így elsősorban kertkapcsolatos házakat, vagy legalább erkéllyel, terasszal rendelkező lakásokat kerestek új otthonuknak. Ennek következtében átlag feletti ütemben drágultak a vidéki ingatlanok tavaly január és szeptember között, 2020 azonos időszakához viszonyítva. A megyeszékhelyeken például plusz 8 százalékos is lehetett ennek a mértéke egy használt lakás esetében, így megközelítve a 23 millió forintos átlagárat."

A statisztikai hivatal adatai szerint ugyanakkor a községekben nemhogy alig volt visszaesés a pandémia miatt, de több lakást adtak el (plusz 9,1 százalék), mint 2015 óta bármikor – összesen 25 ezret a tavalyi első 9 hónapban. A kisebb városok 18,1 millió forintos átlagos használtlakás-ára 6,0 százalékkal haladta meg a 2020. évi szintet. A vidéki, külső agglomerációs gyűrűn elhelyezkedő településeken, ahol jelentős volt a településfejlesztés, az átlagosnál nagyobb dinamikát tapasztaltak a Duna House ingatlanközvetítő kollégái, illetve az áremelkedés is az átlagnál valamivel magasabb volt. A legnagyobb (15 százalék) növekedés a balatoni, míg a legkisebb (6,3 százalék) a pécsi agglomerációban volt tapasztalható. Az agglomerációkon kívül eső községek átlagos ára 8 millió forint volt, 14 százalékkal több, mint 2020-ban. Ám amíg a különböző családi otthonteremtési kedvezmények felhajtották az árakat, addig ez a falusi CSOK esetében nem volt érzékelhető – az érintett településeken az átlagos lakásár nem változott, továbbra is 8,5 millió forint 2021 harmadik negyedévében. Az állami támogatások, valamint a további fejlesztések, és így a bővülő újépítésű kínálat miatt pedig 2022-ben is jelentős drágulás várható.