Veszélyes konyhai eszköz kerülhetett egy nagyáruház polcaira

Auchan
Vágólapra másolva!
Tányért hív vissza a forgalomból az Auchan Magyarország Kft., melamin-kioldódás miatt - tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A forgalmazó Auchan kéri, hogy aki megvette a "Melamin tányér, citromos, 28 cm" nevű terméket, az biztonsága érdekében ne használja, hanem mielőbb vigye vissza a cég valamelyik áruházába, ahol a termék teljes vételárát megtérítik a vevőszolgálatokon blokk hiányában is.

A Nébih közölte, hogy termékvisszahívásra akkor kerül sor, ha a kockázatot jelentő termék már a vásárlónál van.

Kép a termékről:

Vigye vissza az üzletbe, ha vásárolt ebből a tányérból Forrás: Nébih

A melamin főként műanyag- és műtrágyagyártáshoz használt, magas nitrogéntartalmú vegyület.

Az Európai Unió által élelmiszerekre meghatározott melamin határérték kilogrammonként 2,5 milligramm. A tolerálható napi melamin bevitel (TDI) napi 0,2 milligramm testtömeg kilogrammonként. A melamin élelmiszerekkel érintkező (mű)anyagokból is kioldódhat, ennek maximálisan megengedhető mértékét uniós rendelet szabályozza.