A 2011 februárjában megjelent, lengyel fejlesztésű Sorban állás című társasjátékot gyakran nevezik a "valódi szocialista Monopoly"-nak, illetve tekintik a lengyel kollektív emlékezet egyik közös nevezőjének a rendszerváltás előtti évtizedekből - hasonlóan, mint a magyar családoknál a jóval korábbi Gazdálkodj okosan! című játékot. Azonban mindkét megállapítás csak részben helytálló. A Sorban állás ugyanis mechanikáit tekintve igen eltérő a klasszikus Monopolyhoz képest, a hasonlóság legfeljebb abban állja meg a helyét, hogy mindkét játék erősen versenyző jellegű, és csak a többi játékos feletti teljes győzelem elérése jelenti a sikert. De azért sem tud a dobj és lépj!-alapú társasjátékok lengyel unikornisa lenni, mint az előbb említett magyar fejlesztés, mert jóval a rendszerváltozás után jelent meg. Ehelyett viszont úgy idézi meg az 1980-as évek sajátos lengyel fogyasztói viszonyait, hogy a nosztalgikus hangulat és a vaskos irónia mellett, fontos szerepet tölt be az időszak jelenben zajló feldolgozásában. És persze emlékezés a kommunista diktatúrára.

Az áruhiány - és bizonyos esetekben szolgáltatások elérhetetlensége - egyes időszakokban a hétköznapok alapélményévé vált a korábban keleti blokk néven emlegetett országokban, az egykori Szovjetunió befolyásának évtizedeiben. Lengyelország mellett, például a magyarországi kádári érából is eleven emlékezet él sokakban a csak ünnepekkor - elsősorban karácsonykor - kapható "déligyümölcsökről": narancsról, banánról, és mindarról, ami nem terem Magyarországon. Vagy épp a különféle hentesáruk hiányáról. Vagy arról, hogypacal ugyan nincs a pultban, de némi többletért mégis csak volt, a pult alól - persze akkor sem minden vásárlónak, hanem elsősorban a kellően vastag pénztárcával, vagy kiterjedt ismeretségi körrel bíróknak.A sor persze hosszasan folytatható, akár az autókig bezárólag. A saját személygépjármű ugyanis valószínűleg legalább akkora státusszimbólum volt azokban az évtizedekben, mint manapság - csak akkor azért, mert éveket kellett rá várni. Így presztízsértékét nem feltétlen szabályozott vételárának kifizetése adta, hanem annak puszta ténye, hogy valaki rendelkezett azzal. 

Varsói utcakép az 1980-as évek elejéről:

Ezek a jelenségek különös elevenséggel éltek Lengyelországban is. Sőt, az időszak tudományos igényű kutatásával és emlékezetének feltárásával foglalkozó szakemberek azt mondják: az 1970-es évek közepén beálló, és lényegében egészen az 1980-as évek végéig tartó lengyel gazdasági válság, a hiány mozzanatával, az évtized generációja számára meghatározó élménnyé vált. Lengyelországban azonban - ha nem is egyedülálló, de - igen sajátos módját választották ezen társadalmi tapasztalat feldolgozásának: az évtizedről készítettek egy, a kor politikai viszonyait teljesen figyelmen kívül hagyó, ellennben az akkori családi és egyéni élményeket középpontba helyező, edukációs célú családi játékot. De hogy pontosan miről? Boltba járásról, furakodásról, hosszú sorokban órákon át való ácsorgásról, és a pult alóli vásárlásokról. Mindezt pedig a hivatalos emlékezetpolitikával foglalkozó állami intézmény égisze alatt. 

A hiánygazdaság éveiben gyakori volt a sorban állás (a képen részlet az azonos című társasjáték kísérő füzetéből)Fotó: Csudai Sándor - Origo

Árukjegyektől a jegyrendszer jegyeiig

 Az áruhiány korántsem csak az 1980-as évekből ismert jelenség volt Lengyelországban. A "népi" Lengyelország állampolgárai a második világháború után szinte folyamatosan együtt éltek azzal, időnként pedig a jegyrendszerrel is, amikor a biléták is kellettek ahhoz, hogy valaki a pénzéért egyáltalán megvásárolhassa a kiszemelt árucikkeket.Itt pedig nem feltétlenül értéket képviselő javakra, tartós, fogyasztási cikkekre kell gondolni, sőt, elsősorban nem azokra.A mindennapokban szükséges alapvető termékek, élelmiszerek beszerzése tartozott ide. Olyan termékeké, melyek hazaviteléért az emberek - leggyakrabban a nők, akiknek elsődlegesen feladata volt a beszerzés - hamarabb távoztak a munkából, és különösen jó viszonyt alakítottak ki a bolti eladókkal, vagy egyszerúen csak gátlástalanul előbbre furakodtak az áruházi sorokban.

Színes felvételen egy lengyelországi sorban állás az 1980-as években:

Lengyelországban az 1970-es évek második felére mélyült el a termelés elégtelensége miatti áruhiány, azaz állandósult az az állapot, amikor az emberek több mindent tudtak venni és vásároltak is volna, mint amennyi árut az ország megtermelt a keleti blokk részeként.

Az erőltetett ipari és hadiipari fejlesztések a rigorózusan szigorú, tervgazdálkodásra épülő gazdaságirányítással áldatlan állapotokhoz vezettek, ahogy az emberek növekvő jövedelmei révén jelentkező vásárlóerővel a termelés nem bírta tartani a tempót. A gépesítés foka ugyanis meglehetősen alacsony volt, hiszen a szocialista berendezkedés egyik alapvető célja volt a munka biztosítása mindenkinek - így aztán óriási volt az élőmunka jelentősége, szinte mindenki dolgozott, csak épp a hatékonyság és a termelékenység volt annyira alacsony, hogy nem volt képes kiszolgálni a társadalmi szükségleteket.

Így aztán 1976-ban újra jött a jegyrendszer, először csak a cukorra. Majd 1981-ben kiterjesztették azt alkoholra, a húsárukra, az édességekre, de a lábbelikre, pelenkára, szappanra, sőt, még a cigarettára is - egy csomó egyéb áruféleség mellett.

Az ellentmondásokat és a krónikus áruhiányt azonban nem sikerült orvosolni, ebből adódóan a sorban állás jelenségét sem.Az 1980-as évek viszonyait jól mutatja, hogy a húsfélékhez és a csokoládéféleségekhez a lengyel vásárlók 75 százaléka, a margarinhoz és a sajtokhoz a vásárlók nagyjából 80 százaléka, míg fogyasztási cikkehez ötből négy vásárló juthatott.

A játék füzete megidézi a jegyrendszert isFotó: Csudai Sándor - Origo

A problélmát orvosolni hivatott jegyrendszer emellett túlságosan összetett volt, és önmagában nem garantálta a különféle árukra jogosító jegyek birtokosainak a hozzájutást a cikkekhez. Például voltak jobban ellátott boltok, ahol a politika által kitüntetett szakmák művelőit részesítették előnyben, és voltak egyenesen - még ha ki nem is mondva - a pártelit tagjai számára fenntartottak is.

Végül már olyan sokféle jegy volt az embereknél, hogy a vezetés a jegyekre érvényes jegyet is bevezette, hogy így próbálják átláthatóbbá tenni a rendszert.

Az áruhiány jelensége pedig egyre érdekesebb színezetet öltött: a Magyarországon is jól ismert "pult alóli" vásárlás az eladókkal kialakított jó viszonyra épült, és teljesen általánossá vált az is, hogyaz emberek a boltokban nem azt vették, amit szerettek volna, hanem ami éppen volt.A sorban állás pedig önszerveződő lett: bizottságok alakultak, amelyek felügyeltek a rendre. Például papíron vezették, ha valaki épp gyermekét küldte el sorban állni maga helyett, ha dolgoznia kellett mennie, és így tovább. Persze megjelentek a nyerészkedők is, azok, akik azonnal felvásárolták a beszállított árukat, hogy jóval drágábban adhassák el azokat.

A Sorban állás társasjáték egy sajátos generációs társadalmi élményt dolgoz felFotó: Csudai Sándor - Origo

Emlékezetpolitkából családi időtöltés

Ezt a sajátos élményanyagot dolgozza fel a Sorban állás (Kolejka) címmel 2011-ben megjelent családi társasjáték, melyet a Nemzeti Emlékezet Intézete adott ki Lengyelországban. Vagyis nem pusztán felkarolta, utólag minősítette a fejlesztést, hanem maga vezette a projektet, intézte - eleinte - még a gyártást is. A játékot ténylegesen egy Karol Madaj nevű lengyel játéktervező alkotta, aki előtte néhány munkájával már felhívta magára a figyelmet, és a Sorban állás után, az elmúlt években is több társasjátékot készített a közelmúlt történelmének feldolgozásához - a még csak 42 éves fiatalembert 2013-ban Lengyelország Arany Érdemkeresztjével tüntették ki szemléletformáló munkájáért. A Sorban állás készítésekor komoly felkészültségű történészek feleltek a játék szakmai helytállóságáért.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Sorban állás célja a rekonstrukció:egy, nem is olyan régi korszak hangulatának, élményeinek bemutatása, szórakoztató, tanító formában.A játék leginkább taktikai jellegű, viszonylag nagy szerencsefaktorral működik (a kártyahúzások véletlensége szimulálja a kor termelési viszonyainak kiszámíthatatlanságát), és a lehetőleg maximális számú játékos közötti konfrontációkat szándékosan idézi elő. Ugyanakkor az utolsó részletig átgondolt megvalósításával, az 1980-as évek hangulatát megidéző grafikájával alighanem tükrözi alkotói szándékát. A játékosok egymással versenyeznek a teherautókon véletlenszerűen beérkező árucikkekért a különböző boltok előtt, és az nyer, akinek a leghamarabb sikerül a bevásárlólistáján szereplő összes árut összegyűjtenie. A játék által megvalósított múltidézésben emellett kétségkívül nagy szerep jut a különféle, humoros segédkártyáknak, melyekkel a játékosok szándékosan hátráltathatják a másikat, sőt azokat felhasználva, muszáj tolakodniuk a sorban.

A játékosok a sorban állás élményét és az egymás dolgának megnehezítését idézhetik felFotó: Csudai Sándor - Origo

A "Kisgyermekes anya" kártya kifejezetten hasznos lehet az áruk begyűjtéséhez,a „Maga nem itt állt", vagy az „Áru a pult alól" kártya szintén, de lehet, sokkal egyszerűbb a megvesztegetéshez folyamodni.

Az aprólékos múltmesélésben, a hangulat megteremtésében nagy szerep jut a sokaknak ismerős árucikkeket jelképező kártyáknak (a magyar változatban a hazai viszonyokból ismert termékek kaptak helyet azokon), vagy az olyan apró, de erős grafikai ötleteknek, mint a némelyik játékelemen gyárilag éktelenkedő kávéfolt.

Érdekes, hogy a kiadásért felelős emlékezetpolitikai intézet nem ironikus nosztaligajátéknak, hanem elsősorban a fiatalabbak számára szánta a terméket, oktatási céllal. Ezt erősíti, hogy a játékszabály füzete egy külön, közérthetően megírt tanulmányt is tartalmaz arról a társadalmi miliőről, amit a termék megidéz.

A kávéfolt nem véletlen, hanem része a grafikai koncepciónakFotó: Csudai Sándor - Origo

Így lett majdnem hiánycikk a hiánygazdaság játékából

Mindenesetre a játék talán a készítők által sem várt siker aratott: nagyjából egy év alatt hazájában mintegy 20 ezer példányt adtak el belőle,2014 közepére pedig már 100 ezer példányt gyártottak le a játékból a kereslet miatt, ami elképesztő eredményt jelent.

Ez nem tűnik soknak az akkor mintegy 38 milliós lakosú lengyelországi népességhez képest. De a globálisan 2019-ben mintegy 13 milliárd dolláros, évente 9 százalékot növő társasjáték-piacon döbbenetes rekord. Egyrészt az öt főre tervezett játék egy-egy példányát családok, baráti társaságok együtt használják. Másrészt az asztali táblás játékoknál az iparági standardok alapján 10 ezer eladott példány már kifejezetten jó eredménynek mondható, 100 ezer példány pedig földindulásszerű sikert jelent.

Sorban állás pedig ezt megjelenése után pár évvel elérte, úgy, hogy külföldi kiadásai iránt csak akkor indult meg az érdeklődés. Az emlékezetpolitikai intézet nem is bírta a tempót: eladták a játék jogait a Trefl nevű játékgyártó vállalatnak, mivel a Sorban állásból - legyen az bármilyen ironikus - addigra készlethiány alakult ki az üzletekben.

A Magyarországon is ismert cég kellő rutinnal és szervezeti háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy a hiánygazdaságról szóló családi játék ne válljon maga is hiánycikké. Magyar változata a kiadótól 2015-ben jelent meg.

A játék kivitelezése is hozzájárul a múlt megidézéséhezFotó: Csudai Sándor - Origo

A majdnem-betiltás krónikája

A játék egy évtizedes eddigi történetének mindezek mellett van egy igen érdekes fejezete, mégpedig állítólagos oroszországi betiltásának máig kissé zavaros, kibogozatlan ügye. 

A játék a külföldi piacokra az elsők között az oroszországira lépett be, ahol szintén a lengyel Trefl gondozta közvetlenül a terméket. 2016-ban aztán váratlan fordulat történt: a lengyel intézet közösségimédia-oldalán egy, azóta is elérhető bejegyzés jelent meg (lásd. az alábbi beágyazást). Ebben arról írtak, hogy az orosz Rospotriebnadzor, az orosz állami fogyasztói jogvédő csúcshivatal, kifogásolja a játék állítólagos szovjetellenességét.Ezen belül különösen a második világháborúig visszanyúló történeti előzmények bemutatását, ami mellett túlságosan kommunizmus-ellenesnek tűnik, aránytalanul felnagyítva a Szovjetunió szerepét más országok belügyeiben. Ezért a játék oroszországi forgalmazóján keresztül Moszkvából "megüzenték" a lengyel kiadócégnek, hogy bizonyos változtatásokat tartanak szükségesnek a játékon ahhoz, hogy továbbra is forgalomban maradhasson.

Ezt a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete - amely az eredeti kiadó volt - elutasította, abszurdnak nevezve az állításokat. Az orosz hivatal - állítólag - lakossági bejelentések nyomán fordította figyelmét az addig az ottani kereskedésekben fennakadás nélkül kapható játékra, és a lengyelek elzárkózó válaszának hatására, levetette azt a polcokról.

Az ügyben nehezíti a tisztánlátást, hogy a sajtó kész tényként tálalta akkor a játék oroszországi betiltását és a lengyel állami intézet kemény válaszát az oroszoknak. Utóbbi helytálló is volt. Később azonban kiderült, hogy a Rospotriebnadzor-nálcsak a sajtóértesülésekből tudták meg, hogy hivatalként kifogást emeltek a játékkal kapcsolatban,és a Trefl-nek üzengetés mögött maga a játék oroszországi forgalmazója állt, és nem - vagy nem közvetlenül - a hivatal. Mindenesetre egyes források szerint, az állítólagos betiltás után, a játék oroszországi kiadása változatlanul - sorban állás nélkül - beszerezhető volt az ottani kereskedésekben.

A cikk elkészítéséhez felhasználtuk:

Sorban állás játék, illetve a játékot kísérő szabályfüzetben szereplő tanulmányt (magyar kiadás, 2015, Trefl)