Szintet lép az idén 10 éves Eurojackpot

eurojackpot
szerencsejáték
változás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Megújul hazánk legfiatalabb lottójátéka, az idén 10 éves Eurojackpot. Ennek részeként a március 18-i sorsolást követően a halmozódással elérhető legmagasabb jackpot a korábbi mintegy bruttó 32 milliárd forintról több mint bruttó 43 milliárd forintra emelkedik, amely euróban kerül kifizetésre. További újdonság, hogy március 25-től az eddig megszokott pénteki számhúzás mellett minden kedden is sorsolnak majd az európai lottójátékon.
Vágólapra másolva!

Közel 10 éve, 2012. március 23-án tartották az első Eurojackpot sorsolást, Finnország fővárosában, Helsinkiben. Az elmúlt időszakban folyamatosan egyre több európai országban vált elérhetővé a játék, amelynek első Magyarországon is fogadható sorsolását 2014 októberében tartották. Az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Eurojackpoton mindezidáig három magyar telitalálatos szelvény született, amelyek egyike minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, hiszen a szerencsés hazai játékos egy 2019-es sorsolás alkalmával bruttó 30 millió euróval, azaz – akkori árfolyamon - több mint bruttó 10 milliárd forinttal gazdagodott.

A kerek évfordulóra időzítve hamarosan nagy változáson megy keresztül a játék. Ennek egyik elemeként a március 18-i sorsolást követően a halmozódás esetén megnyerhető maximális főnyeremény mintegy bruttó 32 milliárd forintról több mint bruttó 43 milliárd forintra emelkedik, amely euróban kerül kifizetésre a játékosok részére.

A módosítás érinti a játékszabályokat is, hiszen míg az úgynevezett „A" mezőn továbbra is 5 számot kell eltalálni 1 és 50 között, addig a „B" mezőn az eddigi 1 és 10 helyett, 1 és 12 között kell helyesen megtippelni két nyerőszámot.

Illusztráció Forrás: Szerencsejáték Zrt.

További változás, hogy a március 25-i sorsolást követően a szokásos pénteki számhúzás mellett kedden is sorsolnak az Eurojackpoton, így a heti nyerési lehetőségek száma megduplázódik. Az első keddi sorsolást 2022. március 29-én tartják.

Az új struktúra nem érinti a játék részvételi lehetőségeit, így az Eurojackpot továbbra is gépi és kézi formában is játszható, e mellett a Szerencsejáték Zrt. honlapján, SMS-ben, illetve az Okoslottó nevű mobilalkalmazás segítségével is egyszerűen, gyorsan, bárhol és bármikor beikszelhetők a kedvenc számok. A játék nemzetközi jellegéből adódóan a legmagasabb nyerőosztályok (5+2 és 5+1 találat) nyereményeinek meghatározása pedig továbbra is euróban történik.

Felelős nemzeti vállalatként a Szerencsejáték Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy az Eurojackpot új játékmechanizmusának köszönhetően változik a telitalálat megnyerésének esélye is, így a korábbi 1:95 millióhoz arány, 1:140 millióra módosul.