Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében.

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.

A Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy "a német egység működik" - emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Tekintse meg képes összeállításunkat:

Olaf Scholz német kancellár, Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány miniszterelnöke és Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója (b-j) a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó Gigafactory nevű gyárának megnyitóján a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2022. március 22-én - kattintson a képre!Forrás: MTI/AP/Pool/DPA/Zentralbild/Patrick Pleul

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford, csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra" - mondta a kancellár.

A hatmilliárd eurós (2200 milliárd forint) beruházást jelentő Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy "a német egység működik" - emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy "globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra", a világot átszövő gazdasági kapcsolatok felszámolására, mert az a jólét jelentős csökkenésével járna - mondta a kancellár.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója aláhúzta, hogy a Grünheidében gyártott "minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé".

Robert Habeck gazdasági miniszter az évi 500 ezer autó összeszerelésére tervezett gyár - hivatalos nevén Gigafactory Berlin Brandenburg - megnyitója előtt tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy a Tesla rekordidő alatt építette fel az üzemet, méghozzá állami támogatás nélkül.

A beruházás gyorsasága azzal magyarázható, hogy a Tesla már a végleges hatósági engedélyek előtt elkezdte az építkezést, a saját kockázatára. Ez Németországban még új vállalkozói hozzáállást, kultúrát jelez - fejtette ki a Zöldek politikusa, megjegyezve: miniszterként azért dolgozik, hogy sok más területen is meghonosodjék a "Tesla-sebességű" működésmód.

 

Arról is szólt, hogy az amerikai cég azért választotta Németországot első európai üzeméhez, mert bízik a német "mobilitási fordulatban", azzal számol, hogy az egész ország közlekedése átáll a megújuló energiaforrásokra épülő elektromos meghajtási technológiára.

A Tesla projektje egy sor további beruházást vonzott a térségbe, a Berlin körül elterülő Brandenburg tartományba. A német BASF - a vegyipar egyik legnagyobb szereplője - katódgyárat épít, amelyben évente 400 ezer elektromos autóhoz gyártanak akkumulátorhoz való elektródákat, a kanadai Rock Tech Európa legnagyobb lítiumfeldolgozó üzemét tervezi a tartományban, az elektromos meghajtású teherautókhoz gyorstöltő berendezéseket gyártó amerikai Microvast pedig az európai központját telepíti Brandenburgba.

Ugyanakkor a Tesla beruházása kezdettől komoly lakossági ellenállás mellett zajlott. A környék lakói és környezetvédő szervezetek tiltakoztak a többi között azért, mert a melléképületekkel és az elkészült gyártmányok parkolóival együtt 302 hektárt elfoglaló üzemhez kivágtak egy egész erdőt, és attól tartanak, hogy a gyár évi 1,4 millió köbméteres - negyvenezres település fogyasztásának megfelelő - vízfogyasztása ivóvízhiányt okozhat az eleve egyre szárazabb éghajlatú vidéken. A beruházás bírálói a megnyitóra is szerveztek tüntetéseket, amelyeken több százan vettek részt.