Megvan az első egymilliárd online számla

IZER Norbert
Budapest, 2021. december 13. Izer Norbert pénzügyminisztériumi államtitkár az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 13-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az online számlarendszer 2018. július 1-jei indulása óta több mint egymilliárd online számla érkezett - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy tavaly óta már minden számlára rálát az adóhivatal. Azóta jelentősen meg is ugrott a beérkező számlák száma, 2019-ben átlagosan havonta kétmillió számláról érkezett adat, idén ez a szám már 66 millióra emelkedett.

- húzta alá Izer Norbert.

Míg 2010-ben a feketegazdaság mértéke (az úgynevezett áfarés) 22,3 százalék volt, addig 2020-ban az Európai Bizottság becslése szerint ennek nagysága 6,1 százalékra csökkent, amelyben jelentős szerepe volt a kormány online gazdaságfehérítő eszközeinek, így többek között a 2014. szeptember 1-től bevezetett online pénztárgépnek, a 2015-től alkalmazott elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszernek (ekáer), illetve az online számla rendszernek - sorolta az államtitkár.

- emelte ki Izer Norbert.

Izer Norbert pénzügyminisztériumi államtitkár Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mint mondta: a rendszer egyik legnagyobb vívmánya az, hogy könnyen át lehet térni az elektronikus számlázásra, amely gyors, egyszerű és még a járványhelyzet idején is biztonságos. Ráadásul a papírszámláról áttérők számlánként akár hétszáz forintot is spórolhatnak.

Az adatok azt mutatják, hogy egyre népszerűbb ez a módszer: csaknem minden negyedik számla elektronikus, és több mint 200 ezer vállalkozás használt már elektronikus számlát.

Az ügyviteli folyamatok digitalizálásában is segít az online számlarendszer - szögezte le Izer Norbert.
A vállalkozás lekérdezheti a kimenő és a bejövő számláinak az adatait. A NAV statisztikája pedig igazolja, hogy egyre többen használják ezt a fajta szolgáltatást, hiszen 2022 januárjában több mint 235 ezer vállalkozás kért adatkivonatot erről - részletezte az államtitkár.

Az online számlázás révén a cégek egyre nagyobb informatikai jártasságra tesznek szert, amely nemcsak az adott vállalkozást fejleszti, hanem jelentős szerepet játszhat Magyarország versenyképességének további növekedésében is - mutatott rá Izer Norbert.