Varga Judit: Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres

kormányinfó, 2022.02.16., VARGA Judit
Budapest, 2022. február 16. Varga Judit igazságügyi miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. február 16-án. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres, hiszen az ország ereje a vidékben rejlik - mondta az igazságügyi miniszter a Heves megyei Kápolna-Tenk összekötő út csütörtöki átadásán.
Vágólapra másolva!

Varga Judit kiemelte, hogy ez akár a nemzeti konzervatív kormány védjegyének is tekinthető, különösen figyelembe véve azt, hogy milyen utat járt be a magyar vidék a történelemben.

- mondta.

Varga Judit igazságügyi miniszter. Forrás: MTI/Kovács Attila

Hozzátette, hogy a rendszerváltoztatás után a baloldali kormányzás sem kedvezett a vidéknek: más eszközökkel ugyan, de újra mélyíteni kezdték a kistelepülések és a városok közti szakadékot, és elhibázott politikával, sorozatos megszorításokkal soha nem látott szegénységbe sodorták a falvakat, községeket, az ott élő embereket.

- közölte a tárcavezető.

Jelezte, hogy a kormány célul tűzte ki, hogy olyan országot hagyjon a következő generációkra, ahol a mai emberek gyermekeit és unokáit is biztos és kiszámítható jövő várja.

- hangsúlyozta Varga Judit. Kifejtette, hogy ennek szellemében a kormány országos vidékfejlesztésbe kezdett és meghirdette az egyszerűen megpályázható, gyors lefutási idejű, rugalmas Magyar falu programot, amelynek 3 éves összesített költségvetési kiadása mára meghaladja a 600 milliárd forintot.
Közölte, a program sikeréhez elég körbenézni akár Tenken is: megszépülnek játszóterek, megújulnak iskolák, óvodák, miközben soha nem látott útfejlesztések indulnak meg.

- mondta a miniszter, jelezve, a munkálatok során az útburkolat mellett az árkokat, átereszeket, buszmegállókat is rendbe tették, a KRESZ-táblákat pedig kicserélték. A beruházásnak köszönhetően gyorsabban és könnyebben érhetők el a környező települések, intézmények, a munkahelyek és a rokonok-barátok is - fogalmazott, megjegyezve: nemcsak egy hagyományos utat, hanem új összeköttetést vehetnek birtokba a térségben élő családok, közösségek, vállalkozások.

- szögezte le a miniszter.

Közölte, hogy a Magyar Közút égisze alatt 2010 óta több mint 6500 kilométernyi út, főként mellékút újult meg. Ennek részeként tavaly rekordot jelentő 1270 kilométernyi útszakaszon valósult meg fejlesztés, míg idén ezt is meghaladva 1500 kilométernyi út korszerűsítése kezdődhet el.

- fűzte hozzá.

- fogalmazott Varga Judit. Hozzátette, hogy a baloldal kampánya mára nem szól másról, mint az emberek, köztük a vidéken élők sértegetéséről, ezért április 3-án nemcsak a saját jövőjéről, de a települése és az ország sorsáról is dönt minden választópolgár.
Szabó Zsolt, Heves megye 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje az eseményen kiemelte: az emberek számára az úthálózat korszerűsítése mindig a legfontosabb fejlesztési szempontok egyike, ami egybecseng a kormány céljaival.

- tette hozzá.

Közölte, hogy a Tenket is magában foglaló választókerület útjai már több mint 70 százalékban megújultak. Kijelentette, hogy a mindebben hatalmas segítséget nyújtó Magyar falu program a vidéken élő embereké, az ő fejlődésüket, településeik otthonosabbá, élhetőbbé tételét szolgálja.

- zárta szavait a képviselőjelölt.