Szijjártó Péter: 23 milliárd forinttal támogatnak 63 vállalatot a brexit okozta veszteségeik miatt

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. március 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az üvegtermékek gyártásával foglalkozó SCHOTT Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 10-én. A német cég újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán. Az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a kft. előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Lezárult a brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Rovitex Homedeco Kft. által elnyert támogatást tanúsító oklevél átadásán kiemelte, hogy a kormány megelőlegezte, valamint a versenyképesség-növelő programhoz (VNT) hasonlóan beruházásokhoz és a munkahelyek megőrzéséhez kötötte az úgynevezett Brexit Alkalmazkodási Tartalékot. Bár ennek forrásai egyébként csak négy év alatt, 2022 és 2025 között folynak be a költségvetésbe, így már tavaly szeptemberben megnyíltak az első pályázati lehetőségek Magyarországon.

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hatalmas veszteségnek nevezte az Egyesült Királyság európai uniós kiválását, amely szerinte súlyos stratégiai és gazdasági kihívásokat eredményezett, ugyanis a szigetország az EU bruttó hazai termékének (GDP) 15 százalékát és lakosságának 13 százalékát adta, benne van a G7-csoportban és állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Szijjártó Péter aláhúzta:

az elmúlt évtized a válságok kora volt, amelyekre a kormány válaszai szinte minden esetben eltértek a fősodortól, azonban mindig sikeresek voltak.

Példaként hozta fel, hogy a pénzügyi krízisre radikális adócsökkentési és munkahelyteremtési politikával, míg a migrációs nyomásra a biztonság erősítésével reagáltak. A koronavírus-járvány során pedig a minél gyorsabb oltási programra, illetve a munkahelyek megmentésére fókuszáltak, így Magyarországnak sikerült a maga javára fordítania a világgazdasági status quo megbomlását, és 2021 rekordév lett gazdasági szempontból - jelentette ki.