Génszerkesztett húsmarhák tenyésztése kezdődhet meg az USA-ban

cow; cows; milk cows; dairy farm; joghurt; cheese; economy; barn agriculture Horizontal
Szarvasmarhák egy amerikai farmon
Vágólapra másolva!
Március elején adott zöld utat az FDA, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal a génszerkesztett húsmarháknak. A szarvasmarháknál a génszerkesztés során kifejezetten olyan tulajdonságokra koncentráltak, melyek javítják az állatok hőtűrését, és a klímaváltozás miatt emelkedő hőmérsékletet is elviselik.
Vágólapra másolva!

A marhák egyik fontos tulajdonsága, hogy kifejezetten rövid, sima szőrük van, amivel jobban viselik a forróságot - írja a Modern Farmer nyomán a Magyar Mezőgazdaság.

A fajta neve PRLR-SLICK, és génszerkesztéses technológiával sikerült kialakítani egyedi szőrzetüket. A génmódosítás (GMO) során idegen géneket ültetnek be valamilyen élőlénybe, olyan szervezetet létrehozva, mely a természetben nem fordulna elő. Ezzel szemben

a génszerkesztés (CRISPR) az adott faj/fajta meglévő génkészletével dolgozik, ezért elméletben az így létrehozott élőlényeket hagyományos tenyésztési eljárással is létre lehetne hozni – természetesen sokkal hosszabb idő alatt.

A szövetségi hivatal úgy döntött, hogy az új húsmarha fajta bevezetése „alacsony kockázattal" jár, miután megállapította, hogy a benne található szándékos génváltoztatások nem jelentenek biztonsági kockázatot. A közeljövőben várható biztonsági felülvizsgálat eredményének függvényében a PRLR-SLICK marha húsa akár két éven belül a boltok polcaira kerülhet.

Sajtóközleményében az FDA kifejtette, hogy olyan molekuláris technológiákkal végzett módosításokról van szó, amelyek az állat genomjának megváltoztatását eredményezi.

Illusztráció Forrás: AFP/Angela Weiss

A múltban az FDA már engedélyezte a hasonló genetikai változtatások alkalmazását lazacoknál, kecskéknél, csirkéknél, nyulaknál, és nemrégiben disznóknál is.

Azonban a PRLR-SLICK tehenek az elsők, melyek hivatalosan is „a végrehajtási mérlegelés alapján alacsony kockázatú besorolást", ami azt jelenti, hogy a hivatal megítélése szerint a génszerkesztett szarvasmarhák és a hagyományos módon tenyésztett fajták húsa között gyakorlatilag nincsenek különbségek.

Az extrém rövid szőr, mint tulajdonság, természetes módon előfordul a szarvasmarhákban. Így a génszerkesztett tehenek ugyanolyanok – legalábbis fogyasztói szempontból – mint a többi ilyen tulajdonsággal bíró fajta. „Továbbá, az ettől a szarvasmarhától származó élelmiszerek ugyanolyanok, mint a hagyományos módon tenyésztett szarvasmarháké, melyek rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal" – jelentette ki az FDA.