Palagázzal bányászna kriptovalutát az Exxon olajóriás

bitcoin, bitcoin gyűjtést, bányászat, mining
Vágólapra másolva!
Az ExxonMobil munkatársai egy olyan kísérleti projekten dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy az amúgy elégetni szánt felesleges földgázt a kriptovaluta-bányászat területén használhassák fel, írja az Insider.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg-hez eljutott hírek szerint az ExxonMobil (amely az egyik legnagyobb energiagyártó vállalat az Egyesült Államokban, és egyben a világ egyik legnagyobb olajcége is) megállapodást kötött a Crusoe Energy Systems-szel, hogy

az észak-dakotai Bakken palamedence olajkutaiból származó felesleges földgázt kriptobányászati szerverek és fúrótornyok működtetésére használhassák fel.

A projekt állítólag 18 millió köbláb (kb. 500 ezer m3) földgázt használ fel havonta, ami az olajóriás gáztermelésének nagyjából fél százaléka. A program 2021 januárjában már elkezdődött, az ExxonMobil most azt fontolgatja, hogy azt más helyszínekre is kiterjeszti, többek között Németországra, Guyanára, Argentínára és Nigériára.

Kripto-bányászat (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A projekt egyébként a nagy olajvállalatok egyik égető problémájára jelent hasznos megoldást, hiszen így a feleslegessé vált földgázzal nem szennyezik a környezetet és a levegőt. A nagy olajfúrók ugyanis rendszeresen égetik el a gázt olajfúrás közben, ha nincs a közelben csővezeték az áru szállítására.

Különösen a palaolaj termel nagy mennyiségű feleslegessé váló földgázt.

Az ötletet a kripto-bányászok nagy örömmel fogadták, ők ugyanis már régóta keresik a megoldást a „zöldebb" energiafelhasználásra.