Sokat áldoz az állam a családokra

ORBÁN Viktor; MATOLCSY György
Budapest, 2021. július 6. Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Matolcsy Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével, miután a jegybankelnök társaságában megtekintette az MNB által őrzött aranytartalékot Budapesten, az MNB logisztika központjában 2021. július 6-án. A jegybank 2018-ban a miniszterelnök stratégiai tanácsára úgy döntött, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A demográfiai felismerések és az ehhez kapcsolódó kormányzati intézkedések alakítása volt mindig a legnehezebb szakmai kihívás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a tavalyi demográfia csúcson - írta meg a vg.hu.
Vágólapra másolva!

Kiemelte, bizonyos civilizációk képesek reprodukálni magukat, a nyugati civilizáció viszont nem képes erre, sokat azt sem tudják eldönteni, hogy ez probléma-e.

– emelte ki Orbán Viktor.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány tíz évvel ezelőtt öt terület mellett tette le a voksát.

Ezek között említette, hogy a gyermekvállalás a család számára előny legyen, és ne hátrány, a családokat saját lakáshoz kell juttatni, a családpolitikát az édesanyákra kell építeni, az egész ország működését családbaráttá kell tenni, és meg kell védeni a család intézményét.

A modern világban megszűntek a többgenerációs családok, és megtörtént a nők munkaerőpiaci integrációja. A magyar családpolitika fő vállalása, hogy gazdasági előnnyé tegyék a gyermekvállalást. A kormánynak úgy kell támogatást adni a családoknak, hogy a gazdaság emellett folyamatosan növekedjen. Orbán Viktor kiemelte,

Magyarország a GDP 5 százalékát családtámogatásra fordítja.

Összekötötték a munkát és a gyermekvállalást. Fontos, hogy a nők számára ne legyen egzisztenciális kényszer a gyerekvállalás. A miniszterelnök hangsúlyozta, ha nem lettek volna a 2010 óta tartó családpolitikai intézkedések, akkor 120 ezer gyerekkel kevesebb született volna Magyarországon, ekkora a lakossága Győrnek vagy Nyíregyházának. Kiemelte: 2010 óta 41 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma Magyarországon.