Szijjártó Péter: Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból

SZIJJÁRTÓ Péter; RINKEVICS, Edgars
Budapest, 2020. november 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten, a külügyminisztériumban 2021. november 8-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A kormány a koronavírus-járvány alatt is kitartott korábbi álláspontja mellett, így a megszorításokra és segélyekre alapuló politika helyett az adócsökkentések, a beruházásösztönzés és a munkaalapú társadalom útját választotta - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mezőtúron.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az eszközbeszerzéssel, épületépítéssel és energetikai korszerűsítéssel járó, 650 millió forint összeértékű fejlesztést az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva 316 munkahely megőrzéséhez Mezőtúron. A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó cég termékeit elsősorban a gasztronómia és az egészségügy területén hasznosítják.

Beszédében kiemelte:

a járvány visszahozta a magyar gazdaságpolitika alapvető átalakításáról szóló, már 2010-ben megvívott vitákat.

A kormány azonban a válság ellenére is ragaszkodott addig sikeres politikájához, így az állami forrásokat a munkanélküliség megelőzésére fordította, és meghirdette minden idők egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját.

A képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

Az elmúlt két évben 1.434 vállalat beruházását támogatták, így segítve 270 ezer munkahely megmentését országszerte. Ezen cégeknek pedig a 80 százaléka hazai tulajdonú, ami jól mutatja, hogy ezek a társaságok jelentősen meg tudtak erősödni 2010 óta.

A programnak köszönhetően 2021 a magyar gazdaság rekordéve lett, miközben a "világgazdaság még erőteljesen kereste önmagát" - szögezte le, valamint kijelentette, hogy Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból.

A miniszter végezetül elmondta:

A magyar fémipar termelési értéke tavaly 38 százalékkal emelkedett, és így elérte a 3.400 milliárd forintot.

Majd arra is kitért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 48 vállalat vett részt a beruházásösztönzési programban, amelyek ennek keretében 14 milliárd forintos állami támogatással összesen 34 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, így segítve 12.600 munkahely megőrzését.