Ezeken a helyeken folytatódik a NAV országos ellenőrzés-sorozata

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, dohány NAV bevetési osztály, dohányipar, sajtótájékoztatót tartanak
A hazai dohányipar szereplői és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatót tartanak. Téma: a hazai feketekereskedelem állapota
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 18. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Vágólapra másolva!

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilist követően májusban és júniusban is ellenőrzik a vendéglátókat, a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

Emellett szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai május 2. és 8. között

  • hétfőn Komlón, a mobiltelefonboltokban,
  • kedden Mohácson, a Pécsi úti üzletekben,
  • csütörtökön pedig Pécsett, az uránvárosi vendéglátóhelyeken

ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 5-én az ónodi országos kirakodóvásáron ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését a kereskedőknél és vendéglátóknál.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 2-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai májusban a távol-keleti termékek árusítóit és a taxikat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 2. és 6. között az élelmiszer- és vegyesboltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága május 2. és 7. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • május 2. hétfő: Balassagyarmati járás
  • május 3. kedd: Bátonyterenyei járás
  • május 4. szerda: Szécsényi járás
  • május 5. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • május 6. péntek: Pásztói járás
  • május 7. szombat Balassagyarmati járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a mezőgazdasági boltokban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a virágkereskedőket ellenőrzik április 25. és május 8. között, akár online vásárlásokkal is.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 2. és 6. között az alábbi járásokban ellenőrzik a zöldség- és gyümölcskereskedőket.

  • május 2. hétfő: Devecser
  • május 3. kedd: Balatonfüred
  • május 4. szerda: Várpalota
  • május 5. csütörtök: Veszprém
  • május 6. péntek: Ajka

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai április 22. és május 8. között a ruha-, cipő-, óra-, ékszerüzleteket, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét vizsgálják.