Magára hagyott robotpilóta vitt zátonyra egy halászhajót

F/V Sage Catherine Lane, halászhajó, elsüllyedt
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok St. Marys folyón közlekedő egyik hajó kapitánya robotpilóta üzemmódra váltott, majd elhagyta a kormányállást. Ezt követően a vízi jármű megfeneklett, majd elsüllyedt – adta hírül a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal. Az esetről a gCaptain számolt be.
Vágólapra másolva!

Az eset során az F/V Sage Catherine Lane a St. Marys folyón haladt úti célja felé, amikor

a georgiai Cumberland-szigettől délre fekvő St. Marys folyóhoz vezető csatorna bejáratának északi mólójánál megfeneklett.

A legénységet egy éppen akkor a közelben tartózkodó hajó mentette meg.

Az F/V Sage Catherine Lane rövidesen elsüllyedt, fedélzetén mintegy 2.300 gallon (~ 8.706 liter) üzemanyaggal, motorolajjal és hidraulikaolajjal. A baleset során a legénység egyik tagja sérült meg könnyebben.

A F/V Sage Catherine Lane halászhajó Forrás: U.S. Coast Guard

A később kiadott részletes jelentés szerint a hajó épp elhagyni készült a St. Marys folyó csatornájának bejáratát, amikor a kapitány átállt a robotpilóta vezérlésre, majd elhagyta a kormányállást, hogy fogadhasson egy hívást. Nem sokkal később a kapitány érezte, hogy a hajó hirtelen balra fordul. Visszarohant a kormányhoz, de már késő volt: a Sage Catherine Lane a mólónak ütközött és megfeneklett. A hajó rövidesen kettétört, majd elsüllyedt.

A vizsgálat során megállapították, hogy két nappal a zátonyra futás előtt a kapitány képtelen volt kikapcsolni a robotpilótát és átvenni a kormányrúd irányítását,

amikor a hajó a St. Augustine város felé tartott. A kapitány megvizsgálta a robotpilóta-rendszert, és ráeszmélt, hogy problémák vannak a kormányszög jeladóval és a kormányelfordítás-érzékelővel a kormányoszlopnál, majd intézkedéseket tett ezek kijavítására. Úgy tűnt, hogy a problémákat sikerült orvosolni, de a hajó éles balra fordulása azt jelezte, hogy a rendszer mégiscsak ismételten meghibásodott.

– áll az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) által kiadott jelentésben.

Az NTSB megállapította, hogy a Sage Catherine Lane megfeneklésének valószínű oka az lehetett, hogy a kapitány úgy döntött, felügyelet nélkül hagyja a kormányállást, miközben a hajó robotpilótával haladt át a St. Marys folyó csatornájának bejáratán, így nem maradt elég ideje reagálni, amikor a robotpilóta meghibásodott, és a hajó letért a kijelölt irányról.