Kiderült, hogy az erkélyes vagy az erkély nélküli lakásokat keresik-e többen Budapesten

olvasás napsütés erkély kávé
Vágólapra másolva!
Az erkélyes társasházi lakások látványosan felértékelődtek a koronavírus-járvány hatására. Többen érdeklődnek irántuk és drágábbak is, mint az erkély nélküli ingatlanok - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 130 ezer hirdetés vizsgálatán alapul. 
Vágólapra másolva!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: "Bár a járvány már enyhülni látszik, a hatásai tartósnak látszanak. A pandémia során a kertes házak iránti kereslet jelentősen nőtt és gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy az erkélyes társasházi lakások is jóval népszerűbbek lettek a korábbi időszakhoz képest."

Hozzátette:

Leegyszerűsítve az látható, hogy a pandémia előtti időszakban mellékes szempont volt, igaz, egyfajta extraként tekintettek rá a vevők. "Azaz a hasonló méretű, beosztású, azonos helyen és egyforma áron kínált lakások esetében inkább az erkélyest választották a vevők. Ma viszont már a többi paramétertől függetlenül is kifejezetten többen keresik ezeket" - fogalmazott Balogh László.

Az ábra az érdeklődések alakulását mutatja az erkélyes és az erkély nélküli lakások esetében Forrás: ingatlan.com

Érdekes az árkörkép

Az ingatlan.com adatai szerint az erkélyes lakások népszerűsége leginkább a budapesti ingatlanok áraiban mutatkozik meg. Budapesten az eladásra kínálat erkélyes társasházi lakások átlagos négyzetméterára 2022-ben 901 ezer forintot tett ki, míg az erkély nélkülieket 879 ezer forintért hirdették a tulajdonosok. Azaz 2,5 százalékos az árkülönbség. Ugyanakkor előbbiek 15,3 százalékkal drágultak egy év alatt, utóbbiaknál 12 százalékos áremelkedés ment végbe.

A megyei jogú városok piacán más a helyzet, mivel ott az erkélyes lakások picit olcsóbbak. Az átlagos négyzetméteráruk 527 ezer forint volt, ezzel szemben az erkély nélküliek 535 ezer forintos átlagárra szerepeltek a kínálati piacon.

Azonban országon belül tekintélyes különbségek vannak:

A veszprémi és debreceni erkélyeseknél 745 ezer, illetve 662 ezer, szegedi társaiknál 583 ezer forint a négyzetméterár, miközben Szekszárdon 400 ezer forint alatti összegről van szó, Salgótarjánban pedig 232 ezerről.

Az ingatlan.com szakértői szerint a Budapesten kívüli nagyvárosok esetében azért sem kell többet fizetni az erkélyes lakásokért, mert a zöldebb környezetre vágyók ott nagyobb arányban és olcsóbban találnak kertes házakat a kínálatban.