Ahogy az első negyedévben, az év további részében is fellendülés ígérkezik a belföldi turizmusban, amely az eddigi előfoglalási adatok alapján év végére meghaladhatja a tavalyi rekordforgalmát. A koronavírus felbukkanásával megroppant ágazat idén újra a gazdasági növekedés egyik motorja lehet.

Május közepe után már látszik, hogy – követve a friss jelentés szerinti első negyedéves részeredmény kedvező irányát –,az idei esztendő második negyedévében is a belföldi turizmus, illetve a vendéglátóipar teljesítménye adhat jelentősebb hozzáadott értéket a magyar gazdaság növekedéséhez. Ebben továbbra is nagy szerepe van annak, hogy a többféle kormányzati támogatással és a jelentős béremelésekkel megerősített lakossági fogyasztás bővülése a szolgáltatások területén látványos - emeli ki a Magyar Nemzet.

Az elmúlt két évben, illetve tavaly az első negyedévben a koronavírus miatti járványügyi korlátozások fékezték az utazások lendületét és fogták vissza az étteremlátogatási kedvet, nem pedig a jövedelmi viszonyok.

A májusi terasznyitásokra és a vidék, majd a főváros újraindult szolgáltatásaira már 2021 második felétől fokozódó kereslettel reagált a lakosság, aminek eredményeképpen a főszezonban rekordokat döntött a belföldi szálláshelyek forgalma, mivel a nyaralni indulók többsége külföld helyett a biztonságosabbnak vélt hazai üdülőterületeket választotta.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) utóbb közölte: a tavalyi nyár minden idők legjobb belföldi szezonja volt a hazai turizmus történetében.

A Balaton egyik nevezetessége, a Tihany ApátságForrás: Shutterstock

Februárban már kitűnt a statisztikákból, hogy a magyarországi szállodák teljesítménye a kelet-közép-európai régióban kimagasló, ami ráadásul a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó első idei hosszú hétvégén csúcsra járt a belföldi fogyasztás tekintetében. A járvány lecsengésével a magyarok – a kiskereskedelemben és más szolgáltatásokban is érezhető bőséges fizetőképes keresletnek megfelelően – telt házas látogatottságot produkáltak az akkor már a tavalyinál 20-30 százalékkal drágábban működő kereskedelmi szálláshelyeken.

A március közepi, magas forgalmat húsvétkor – azaz a második negyedév első hónapjában – 40 százalékkal felülmúlták a szolgáltatók, amivel minden bizonnyal tovább támogatták a gazdaság teljesítményét.

Az MTÜ az év további részére szóló előzetes foglalásokból akkor megállapította:

minden esély megvan arra, hogy az idei belföldi vendégforgalom meghaladja a tavalyit.

Ebben a hosszú hétvégéknek nagy szerepük van a második negyedévben: a nyári szezon kezdetét jelentő pünkösdre már áprilisban megindultak a bejelentkezések, amelynek kapcsán a szállodaipari szereplők jelezték, hogy átlagosan 70-80 százalék fölötti telítettséggel számolnak júniusra. Emellett a nyári szabadságolások időszakára már az egy évvel korábbit meghaladó foglaltságot jegyeznek, ami annak is köszönhető, hogy a háborús helyzet és az infláció miatt dráguló külföldi utazások miatt a többség ezúttal is inkább a belföldi lehetőségeket keresi.

Ez előrevetíti, hogy a turizmus – a járvány előtti évekhez hasonlóan – újra húzóágazattá válhat a gazdasági teljesítményben, amit alátámasztanak a Szép-kártyás költekezések eddigi kimutatásai is.

Így például – miközben február óta az élelmiszerboltokban is felhasználható a béren kívüli juttatás – az év első három hónapjában a pihenőkártyákról 84,4 milliárd forint áramlott vissza a turizmusba, ami az egy évvel korábbihoz képest 81 százalékos növekedést jelent.

A turisztikai szolgáltatásokban az év során eddig a 2020-as költések dupláját, míg a 2019-es háromszorosát mérték. Ez a növekedés jelentősen hozzájárul a GDP 10 százalékát termelő szektorban a nemzetgazdaság további élénküléséhez.