Erdélyben építettek villanyautót, már be is mutatták a prototípusát

elektromos, autó, akkumulátor
Power supply loading energy an electric car charging lithium battery on blurred city background.
Vágólapra másolva!
Máris „román Teslaként" emlegeti a romániai sajtó azt az elektromos autót, amelyet egy kolozsvári szoftvercég és a köréje csoportosuló vállalkozói csoport kezdeményezésére gyártottak. A járművet pénteken mutatták be egy high-tech konferencián. Az eseményen részt vett Nicolae Ciuca román miniszterelnök mellett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért felelős biztosa is - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A lap a Főtér című portál beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy az üvegszálas karosszériával épített elektromos autó egyetlen töltéssel 350 km megtételére képes, de a teljesítmény további fejlesztésekkel fokozható. A jármű maximális sebessége 180 km/óra. Meghajtásáról a két hátsó keréknél elhelyezett elektromos motor gondoskodik.

A prototípus megalkotásába közel félmillió eurót fektettek, és keresik a lehetőségeket a folytatásra, hogy az autó ne csak egy legyen az ambiciózusan megálmodott, finanszírozásra viszont nem méltatott projektek közül.

Kép az autóról:

Voicu Oprean, a gyártás egyik kezdeményezője, illetve a finanszírozója a Cluj24 román portálnak azt mondta, reméli, a miniszterelnök talál anyagi támogatást a négy évvel ezelőtt elkezdett projekt fejlesztéséhez. Kolozsváron egyelőre csak kisszériás gyártásra van lehetőség a műszaki egyetem közreműködésével, és további kétmillió euróra van szükség ahhoz, hogy ezen a szinten túllépjenek.

Márciusban egyébként Bukarestben már bemutattak egy teljesen román fejlesztésű elektromos autót. Ugyancsak a Főtér portál számolt be korábban arról, hogy a gyártó bukaresti cég nem autógyártással foglalkozik, hanem adatbiztonsággal, az egyik fő kutatási iránya a bitcoin működési alapjait is alkotó blokklánc-technológia. A román fővárosban tartott bemutatón jelen volt a Tesla társalapítója, Martin Eberhard is. A Momentum nevet viselő autó teljesítménye 804 lóerő, amivel 2,4 másodperc alatt tud felgyorsulni százra, erről két, hátulra beépített elektromotor gondoskodik – írta a Bukarestben bemutatott járműről az Autómotor online autós magazin.