A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIB Bankra, és kötelezte közel 58 millió forint jogtalanul felszámított díj visszatérítésére is ügyfelei számára. A bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, amely lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket - írja közleményében a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a tudomására jutott információk alapján – célvizsgálatot folytatott le a CIB Bank Zrt.-nél (CIB Bank), melynek során a hitelkártyához és a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-túllépésre vonatkozó gyakorlatot vizsgálta a 2016. május 1-jétől kezdődő ötéves időszakot érintően.

A jegybank megállapította, hogy a CIB Bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A CIB Bank a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte a fogyasztók számára, amely lehetőségről azonban – tekintettel arra, hogy a vonatkozó információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt – nem tájékoztatta az érintett fogyasztókat.

A CIB Bank új fiókjának beltéri képe a fővárosi WestEnd bevásárlóközpontbanForrás: CIB Bank

A jogszabályi rendelkezések alapján a fogyasztókkal kötött hitelkártya-szerződésben a bank egyértelműen köteles meghatározni a hitelkeret-túllépés esetköreit és annak jogkövetkezményeit rögzítő szerződési feltételeket. Ugyanakkor a CIB Bank a hitelkártyák esetében a hitelkeret túllépésének díját a világos és egyértelmű tájékoztatás és szerződési feltételek hiánya ellenére olyan esetekben is felszámította, amikor a szerződésben rögzített hitelkeret összegén túli lehívást vissza kellett volna utasítania.

Mindezek miatt az MNB a célvizsgálatot lezáró határozatában felhívta a CIB Bankot, hogy mindenkor tartsa be a kamat, díj és minden egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte a bankot.

A vizsgált időszakban összesen közel 58 millió forint értékben történt jogosulatlan díjterhelés.Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártyaszámlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetés útján biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, melyről az érintett fogyasztókat tájékoztatta.
Az MNB a pénzügyi intézmények körében a jövőben is kiemelten vizsgálja a fogyasztóvédelmi jogszabályoknak való megfelelést, fellép a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztók jogainak védelme érdekében, a pénzügyi szolgáltatókat a felelős, tisztességes magatartás irányába terelve.