Március végéig már 230 ezer vényköteles orrsprayt vásároltak az allergiások

cink, vitamin, tabletta, víz
Vágólapra másolva!
Nem csillapodik az érdeklődés a vitamin és ízületvédő készítmények iránt, pedig van olyan termék, ami egy év alatt 70 százalékkal drágult.
Vágólapra másolva!

Március végéig már több mint 230 ezer doboz vényköteles orrsprayt vásároltak az allergiások összesen 478 millió forint értékben, és valamivel több mint 431 ezer doboz receptköteles antihisztamint váltottak ki a gyógyszertárakban, utóbbiért 413 millió forintnál is többet fizettek márciusig - derül ki a Hiflylabs Zrt. Világgazdaságnak elküldött adataiból.

- mondta Farsang Bence, a Hiflylabs Zrt. adatelemzője. Persze ez az utóbbi két évben nem így volt, mert a koronavírus-járvány miatt a betegek a gyógyszereket már az allergiaszezont megelőző hónapokban felhalmozták. A következő hónapokban az allergiaszezon erősödése miatt a forgalombővülés várható az orrsprayk és az antihisztaminok csoportjában is.

Csak orrsprayre és antihisztaminra 3,5 milliárdot költöttünk

Az adatokat részletezve elmondta, 2021-ben 1,74 milliárd forint értékben fogyott vényköteles, támogatott orrspray. Jellemzően ezek ára 1600 forint körül alakult, az orrsprayk tb-támogatása 20-21 százalékos, ami Farsang Bence szerint rendkívül alacsonynak mondható más gyógyszerekhez képest, hozzátette: a receptköteles antihisztaminok ára dobozonként 700-730 forintba kerül. A tb-finanszírozott antihisztaminra pedig tavaly 1,78 milliárd forintot költöttek az allergiások.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A vitaminokra elment újabb tízmilliárd

A gyógyszerpiac másik szegmense a vény nélkül kiváltható gyógyszerek és vitaminok piaca. A VG megkeresésére a NielsenIQ összegyűjtött néhány termékkategóriát, amiből kiderül, hogy az idei év első negyedévében a vitaminok és ásványi anyagokat tartalmazó étrendkiegészítők forgalma a nagyobb magyarországi láncok - Auchan, Tesco, Spar, Interspar, Metro, DM, Rossmann - összesített adatai alapján több mint 3 milliárd forintra rúgott – ez 9 százalékos növekedést jelent az előző év első negyedévéhez képest.

A NielsenIQ kiskereskedelmi indexe szerint január és április között 2 millió doboz terméket emeltek le a vásárolók a polcokról, ami 2 százalékos növekedést jelent. Az árak pedig 2021 hasonló időszakához képes hét százalékkal emelkedtek, átlagosan 1340 forintról 1430 forintra.

Kiemelték, hogy

a vitaminok és ásványi anyagok piaca 2021-ben meghaladta a 10 milliárd forintot a hét üzletlánc boltjaiban, ami 11 százalékos bővülés egy év alatt.

Darabszámbeli adatokat vizsgálva minimális, 1 százalékos növekedés történt, 2021-ben közel 8 millió doboz vitamin és ásványi anyag pótlásra alkalmas készítmény került a kosarakba.

Illusztráció Forrás: 123rf.com

2021-ben 10 százalékos drágulás volt megfigyelhető a kategória piacán, 1220 forintról 1340 forintra nőtt az átlagos csomagár.

A vásárlók legtöbbet a C+D-vitamint is tartalmazó készítményekre költötték, 2021-ben több mint 2 milliárd forintot, majd ez követte a C-vitamin 1,3 milliárd forinttal, a dobogó harmadik fokán pedig a D-vitamin áll 1,2 milliárd forintos árbevétellel.

A C+D-vitamin termékekből 2021-ben 977 ezer darab, a C-vitaminokból több mint 1 millió darab, a D-vitaminokból pedig 664 ezer darab fogyott 2021-ben.

Egyes termékek 60 százalék felett drágultak

A hét boltlánc összesített forgalma alapján tavaly az előző évhez képest 44 százalékkal gyarapodott az ízületi problémák kezelésére szolgáló orális készítmények forgalma, ami meghaladta a 260 millió forintot - válaszolta a NielsenIQ a VG kérdéseire.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az értékesített mennyiség 9 százalékkal nőtt, közel 80 ezer darab készítmény került a vásárlók kosarába.

Míg 2020-ban átlagosan 2490 forintba került egy termék, 2021-re csaknem egyharmadával növekedett az átlagos csomagár, így közel 3300 forintért voltak elérhetőek.

A NielsenIQ szerint 2022 első negyedévében a hazai fogyasztók – a vizsgált láncokban – 91 millió forintot költöttek ízületi problémáikra, ez 2021 első negyedévéhez képest 73 százalékos növekedést jelent, amelyhez hozzájárult a közel 63 százalékos áremelkedés is.

2021 első negyedévében az átlagos csomagár 2770 forint körül alakult, míg 2022 első három hónapjában átlépte a 4500 forintot is. A darabbeli eladásban kisebb mértékű, 7 százalékos növekedést regisztrált a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe, így 2022 első negyedévében 20 ezer darab terméket adtak el.