Szijjártó Péter: A keleti nyitás valódi sikertörténet

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. március 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az üvegtermékek gyártásával foglalkozó SCHOTT Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 10-én. A német cég újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán. Az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a kft. előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A keleti nyitás valódi sikertörténet - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Delhiben az indiai-magyar üzleti fórumon. Szijjártó Péter azt mondta, a keleti nyitás alapja gazdasági megfontolás volt, miszerint a kelet szerepe folyamatosan növekedni fog. „A tény, amely bizonyítja, hogy ez a stratégia helyes volt, az a fantasztikus gazdasági növekedés” - fogalmazott.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt mondta, tizenkét év alatt 45 százalékkal növelték a keleti export mértékét, a keleti világ és Magyarország közötti kereskedelem 48 százalékkal nőtt, a magyarországi külföldi befektetetett tőke 60 százaléka keletről érkezett.

Meenakashi Lekhi kereskedelmi államminiszterrel közösen megnyitott fórumon Szijjártó Péter ismertetése szerint India és Magyarország között a kereskedelmi forgalom folyamatosan rekordokat döntött, tavaly ez egymilliárd dollárt ért el 26 százalékos növekedés után.

- mondta.

Szijjártó Péter szerint a két ország közötti jelentős földrajzi távolság miatt a két kormánynak négy feladata van, és ha ezeket sikerül teljesíteni, akkor onnantól az üzletembereken múlik, kihasználják-e a lehetőségeket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Egyik feladatként a kormányok közötti jó kapcsolatot emelte ki a magyar miniszter, ami a kölcsönös tiszteleten alapszik.

Megemlítette, hogy az orosz-ukrán háború kitörésekor 6218 indiai állampolgárnak segített abban a magyar kormány, hogy biztonságosan hagyhassák el a térséget.

Ezen kívül 1257 indiai diák jelentkezett a magyar felsőoktatási ösztöndíjprogramra, valamint az általános ösztöndíjprogram révén kétszáz indiai diáknak biztosítanak tanulási lehetőséget magyar egyetemeken.

- mondta. A miniszter közölte: az Eximbank 560 millió eurós keretet nyitott a magyar-indiai üzleti lehetőségek kihasználására.

A külgazdasági és külügyminiszter az üzleti fórumon úgy fogalmazott:

az elkövetkező évek a kihívásokról fognak szólni, a migrációs, gazdasági, energiabiztonsági és háborús kockázatokról.

„Az új magyar kormány egyértelmű feladata, hogy az eddigi eredményeket megvédje mind az energiabiztonság, mind a gazdasági biztonság terén” - mondta.

Mint mondta, fenn kell tartani a teljes foglalkoztatottságot Magyarországon, ebben a kormány számít az indiai cégekre.

Utalt arra is, hogy Indiában is egyre több magyar cég jelenik meg. Példaként egy magyar energiaital-gyártó cég sikereit említette az indiai piacon, illetve a mumbai repülőtér biztonsági rendszerét is magyar cég installálta, és az indiai műholdakat magyar kommunikációs rendszerek segítik.

Szijjártó Péter az energiaellátást érintve azt mondta, azok az országok lesznek sikeresek, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagy részét.

Ezért Magyarországon egy új atomerőművet építenek, az új nukleáris egység 2030-ra kezdheti meg működését.

Ezen kívül fontos növelni Magyarország napenergia-felhasználását is. Jelenlegi háromezer megawattot 2025-re hatezerre, 2035-re pedig 12 ezerre szeretné növelni a kormány.

„Összességében az atomerőművi és szoláris beruházások lehetővé teszik, hogy 2030-ra a magyarországi energiatermelés 90 százalékban szén-dioxid-kibocsátás mentes legyen” - fejtette ki.

A miniszter elmondta, szeretné, ha a napenergiai beruházások terén még szorosabb lenne az együttműködés Indiával, ezért csatlakozott Magyarország a Nemzetközi Napenergia Szövetséghez (EGY). Úgy vélte, ezzel is gyorsítani lehet ezen beruházásokat, ami biztosítani fogja Magyarország biztonságos energiaellátását és azt, hogy hosszú távon alacsonyan tarthatók legyenek a rezsiköltségek.