Milliárdos nagyberuházást hajt végre egy hazai kertészeti-termelői szervezet

Délkertész
Vágólapra másolva!
Elérte legmagasabb pontját a DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központja. A 2,7 milliárd forintból megvalósuló beruházással gyorsabbá és hatékonyabbá válnak a logisztikai folyamatok az 500 termelőt tömörítő DélKerTÉSZ szentesi telephelyén. A termelők pedig bíznak benne, hogy egész évben, így a téli időszakban is egyre több zöldséggel tudják ellátni a magyar piacot. Idén a kedvező fényviszonyok és időjárási körülmények miatt a hajtatott üvegházi és fűtött fóliás termesztés mellett a hidegfóliás termelés során is megfelelő mennyiségű és minőségű termés várható. Emellett egyre több zöldségkülönlegességgel találkozhatnak a vásárlók: hamarosan jönnek az édesebb, színesebb pritaminpaprikák és a pulton már megtalálható a magyar kaliforniai paprika is. A legtöbben ennek ellenére még mindig a klasszikus fehér paprikát keresik - írja a DélKerTÉSZ közleménye.
Vágólapra másolva!

Folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek még több magyar paprikát és paradicsomot eljuttatni a boltokba egész évben a szentesi termelők. Az 500 termelőt tömörítő DélKerTÉSZ-nél most a logisztikai folyamatokat gyorsítják fel:

2,7 milliárd forintból épül a több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnok. A 2022 végére elkészülő beruházás most érte el a legmagasabb pontját.

„Az új központ abban segít, hogy még hatékonyabban működhessen a logisztikánk, és végső soron növelni tudjuk a termelők által megtermelt mennyiséget, és javíthassuk ezeknek a megfelelő kereskedelmét. Néhány éven belül 28-31 ezer tonna körüli mennyiséget forgalmaz majd a DélKerTÉSZ, ez pedig jelentős növekedés a jelenlegi 24-25 ezer tonnához képest" – mondta Nagypéter Sándor, DélKerTÉSZ elnöke a bokrétaünnepségen.

A DélkerTÉSZ új logisztikai csarnokának bokrétaünnepsége, középen Nagypéter Sándor elnök Forrás: www.szentesimozaik.hu/Vidovics Ferenc

Az új logisztikai központban többek között csomagolóüzem, hűtőház, és 16 kamion számára kiépített nagykapacitású komissiózó is lesz, de további csomagológépeket is vásárolnak, és robotizáció segítségével oldják meg majd a raktározást.

Nagypéter Sándor hozzátette, hogy a folyamatos fejlesztésekre szükség van a versenyképességük fokozásához.

2021-ben 370 millió forintot költött a DélKerTÉSZ nagyberuházásokra, többek között két helyen hoztak létre egyenként 3500 négyzetméteres fóliablokkot és egy válogatócsarnokot is.

A termeléskapacitás pedig a jövőben tovább nő, hiszen újabb üvegház- és fóliafejlesztések is lesznek.

A fejlesztések célja azonban nem csak a kapacitások fokozása, hanem a szélsőséges időjárási viszonyok elleni védekezés is. A szakember szerint ugyanis ennek hatásait szintén technológiai fejlesztésekkel lehet tompítani, például szellőztetéssel, árnyékolással, automata öntözőberendezésekkel vagy éppen hűtéssel az extrém melegben.

A 2022 végére elkészülő beruházás most érte el a legmagasabb pontját Forrás: www.szentesimozaik.hu/Vidovics Ferenc

Nagypéter Sándor szerint idén sok negatív behatás volt és várható is a jövőben - a műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása, valamint az emelkedő kamatok idén is negatív hatással lesznek a friss piaci termékekre -, de az időjárás egyelőre kedvezőbb volt, mint tavaly. Sokkal jobb állapotban tudnak indulni a hidegfóliások, a palánták is jól bírják, a gyökérképződésnek nem lesz gátja, tehát jó termés várható.

A termelők pedig újdonságokkal is készülnek: a vásárlói igényeknek megfelelően nyitnak az édesebb, színesebb paprikák felé, így az áruházlánci pultokon már megtalálható a magyar kaliforniai paprika és hamarosan megjelenik a pritaminpaprika is, valamint egyre nagyobb termőterületet kapnak a koktélparadicsomok is. A DélKerTÉSZ bízik abban, hogy a 2021-ben a hungarikumok közé választott szentesi paprika és a magyar paradicsom még népszerűbb lesz a vásárlók körében, és egyre többen keresik a boltok polcain.