Meglepő helyeken ellenőriz ezekben a napokban a NAV

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás,
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 22. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Vágólapra másolva!

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 25. és 31. között Budapesten az epret és egyéb szezonális gyümölcsöt közterületen értékesítőknél ellenőriznek. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a pénztárgép üzemeltetésével összefüggő szabályok betartását vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai májusban a szoláriumoknál és az egyéb, fizikaiközérzet-javító szolgáltatóknál ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

Június 2-án (csütörtökön) Császártöltésen és Hajóson ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Májusban és júniusban a vendéglátókat ellenőrzik, a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

Szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtaadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai május 30. és június 5. között

  • kedden Harkányban és Siklóson a pékségekben,
  • szerdán Komlón az élelmiszerboltokban,
  • csütörtökön Abaligeten és Orfűn a vendéglátóhelyeken ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 30. és június 4. között Székesfehérváron, Sárbogárdon, Móron és Dunaújvárosban a piacokon ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését. Az adóellenőrök a nap folyamán többször is visszatérhetnek az adott helyszínre, fokozott megjelenésükre a teljes nyitvatartási időben számítani kell.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022 májusában a távol-keleti termékek árusítóit és a taxikat ellenőrzik.

A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 30. és június 3. között a hentesüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. május 30. és június 3. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • május 30. (hétfő) Salgótarjáni járás,
  • május 31. (kedd) Balassagyarmati járás,
  • június 1. (szerda) Pásztói járás,
  • június 2. (csütörtök) Rétsági járás,
  • június 3. (péntek) Bátonyterenyei járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a szoláriumokban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 30. és június 3. között a fizikaiközérzet-javító szolgáltatóknál, az edzőtermekben és a táplálékkiegészítők forgalmazóinál ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást, a nyugta- és számlaadást és az online pénztárgépek használatát.

A megye építkezésein továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, és a jövedéki kiskereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 30. és június 3. között a fagylaltozókat és a cukrászdákat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • május 30. (hétfő) Hőgyész
  • május 31. (kedd) Paks
  • június 1. (szerda) Szekszárd
  • június 2. (csütörtök) Dombóvár
  • június 3. (péntek) Tolna, Fadd

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 30. és június 3. között az alábbi járásokban ellenőrzik a cukrászdákat és fagylaltozókat:

  • május 30. (hétfő) Ajka,
  • május 31. (kedd) Veszprém,
  • június 1. (szerda) Sümeg,
  • június 2. (csütörtök) Tapolca,
  • június 3. (péntek) Várpalota.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 23. és június 3. között az eperárusokat ellenőrzik.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát vizsgálják.