Nagy István: Csaknem 20 százalékkal bővültek a mezőgazdasági beruházások

gazdasági bizottság, Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, 2022.05.19. Parlament, Igazságügyi bizottság, Dr. Nagy István
Vágólapra másolva!
Kiemelkedő mértékben élénkültek a mezőgazdasági és az élelmiszeripari fejlesztések az első negyedévben - közölte Nagy István agrárminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárca keddi közleményében a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaságban 19,7, az élelmiszeriparban pedig a beruházások 9,4 százalékos növekedését regisztrálták.

A bővüléshez elsősorban az épületfejlesztések járultak hozzá.

Kifejtette: mindez azt jelzi, hogy a magyar gazdák és élelmiszerfeldolgozók bíznak a jövőben és ezzel hosszútávon biztosítják a lakosság élelmiszerellátását. A beruházási kedv azért különösen figyelemre méltó, mert az elmúlt időszakban rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk a gazdálkodóknak és az élelmiszeripari vállalkozásoknak.

- tette hozzá.

Nagy István agrárminiszter Fotó: Csudai Sándor - Origo

A minisztérium várakozásai szerint a beruházások növekedési pályája az év folyamán is megmarad, amihez jó alapot nyújt a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében meghirdetett nagyszabású beruházási támogatási csomag folytatása, valamint a jövedelempótló támogatások kifizetése - hangsúlyozta a tárcavezető.