A GB & Partners a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg Európában

GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
jobbról: Gubicza Ágoston és Petheő Tamás a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. társtulajdonosai
Vágólapra másolva!
11,5 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg a GB & Partners 2021-ben, az i5invest 2021-es európai tőkepiaci térképén pedig a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg. Az Alapkezelő – hazai elsőként – a régió tíz legerősebb magántőkealap-kezelője között köszön vissza előkelő pozíciójából a közel 80 milliárd forint kezelt vagyon alapján.
Vágólapra másolva!

Az i5invest és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalkozási Központja májusban ismét publikálta éves riportját, ezúttal 2022-es európai tőkepiaci jelentését, melyben a tavalyihoz hasonlóan mind a kockázati, mind a magántőkealapok és azok alapkezelőinek eredményeit vizsgálták. A riport az új befektetésekről számszerűsítve számol be, míg az alapkezelők úgynevezett „erejét" a kezelt vagyon alapján állapítja meg.

A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2021-ben összesen 11,5 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg, így idén bekerült a legaktívabb magántőkelap-kezelők top 10-es listájába is, az előkelő 4. helyre

– derül ki a GB & Partners közleményéből.

A közel 80 milliárd forint mértékű általa kezelt vagyon alapján pedig az egyik legnagyobb magyarországi független kockázati- és magántőkealap-kezelő társaság az i5invest listáján és a tavalyi 8. helyről a 6. helyre ugrott fel a magántőkealap-kezelők összesített rangsorában. A korai és növekedési fázisban lévő társaságokba történő magánbefektetéseket megvalósító alapkezelők közt szintén a 6. helyen szerepel.

Gubicza Ágoston (balról) és Petheő Tamás a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. társtulajdonosai Forrás: GB & Partners

A GB & Partners – 2019. évben a hazai kockázati tőkealap-kezelők közül elsőként csatlakozva a rangos Invest Europe teljes jogú tagságához – így olyan rangos alapkezelők elit klubjának állandó tagja mint a lengyel Enterprise Investors, vagy az Innova Capital.

A GB & Partners 2022-es céljai közé tartozik aktív európai és regionális szerepének további növelése és portfóliójának további bővítése, melyhez idei tőkekihelyezései már most elérték az előző évit,

így a 2022-es év végéig valószínűleg jelentős mértékben túlszárnyalja 2021-es kihelyezéseit.

Kiemelt célja továbbá új hazai és nemzetközi alapok indítása, a hazai know-how nemzetközi térhódításának, valamint a nemzetközi tőke Magyarországra és a régióra irányításának elősegítése.