Kiderült, mi a világ legszebb bankjegyeinek titka - képek

Pénzmúzeum, bankjegy
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Bankjegy Társaság minden évben meghirdeti a bankjegyek "szépségversenyét", de még soha korábban nem nyert kétszer egymás után ugyanaz az ország. A szervezet szigorú döntőbírái 2020-ban és 2021-ben is Mexikónak ítélték ezt a különleges címet. Cikkünkben feltárjuk a mexikói bankjegyek sikerének titkát és bemutatjuk a korábbi nyertes címleteket is.
Vágólapra másolva!

Habár a XXI. század a digitalizálódás kora, a vásárlások jelentős része már az online térben zajlik, sőt megjelentek a digitális valuták is, és noha a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2020-ban már kijelentette, hogy a pénz jövője a digitalitás, ettől függetlenül azonban még korai lenne temetni a papír bankjegyeket.

A papírpénzek csupán 350 évvel ezelőtt terjedtek el az európai kontinensen,

és a mai napig számtalan ország tekint úgy rájuk, mint nélkülözhetetlen tranzakciós eszközökre. A kor fejlődésével párhuzamosan egyre kifinomultabb technológiával, az adott lehetőségekhez képest a biztonságot maximálisan szem előtt tartva készültek és készülnek a mai napig. A bankjegyek megőrzése és fenntartása azért is fontos, mert a rajtuk szereplő rajzok, motívumok, helyszínek, személyek sokat elárulnak az adott ország kultúrájáról és történelméről.

A Cook-szigetek 3 dolláros bankjegye:

Kik választják ki az év bankjegyét?

Ezt a nemes feladatot a Nemzetközi Bankjegy Társaság végzi, amelyet Colin Narbeth alapított 1961-ben. Nonprofit oktatási szervezetként működik, célkitűzései közé tartozik a világ bankjegyeinek és papírpénzeinek, valamint a velük kapcsolatban felmerülő kérdések tanulmányozása, megismertetése és népszerűsítése oktatási, tudományos és történelmi szempontok szerint.

A társaság 2000 fős tagsága 90 országot fog össze, köztük van Magyarország is.

A tagok szenvedélyes gyűjtők, akik tudásukat szakmai szintre fejlesztették. A numizmatika papírpénz ágát képviselik, ők szavaznak minden évben arról, hogy az adott évben forgalomba került új pénzekből melyik legyen az év bankjegye. Ehhez természetesen neveztetni kell a versenyre a papírpénzeket. A részvételnek szigorú feltételei vannak: a jelölt bankjegyeknek a díj odaítélésének évében kell először forgalomba kerülniük (a mintadarabok és a nem forgalomban lévő valuták nem vehetők figyelembe), művészi értékkel és/vagy innovatív biztonsági jellemzőkkel is rendelkezniük kell. A döntés során fontos szempont az ötletes dizájn és hogy mennyire biztonságos az adott valuta.

Képes összeállításunkban bemutatjuk az eddigi nyertes bankjegyeket:

Bankjegyek, Mexico's 50 Peso Note
Bankjegyek, Mexico's 100 Peso Note
Bankjegyek, Aruba’s new 100 Florin
Bankjegyek, Canada's 10 Dollar Note
Bankjegyek, Switzerland 10 Franc
Bankjegyek, Switzerland Lands 2016
Bankjegyek, New Zealand's 5 Dollar Note
Bankjegyek,  Banknote of 2014
Trinidad & Tobago's 50 Dollar Note, Central Bank of Trinidad and Tobago
Bankjegyek, Kazakhstan 1,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 5,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 10,000 Tenge Note
Bankjegyek, Uganda 50000 Shillings notes
Bankjegyek, Bermuda's 2-Dollar note
Bankjegyek, Samoa 20-Tala note
Bankjegyek, Bank of Scotland 50-Pound note
Bankjegyek,  Banknote of 2006
Banque Centrale des Comores 1,000-Franc note
Bankjegyek, Banknote of 2005
Faeroe Islands 1000 Kronur note
Bankjegyek, Banknote of 2004
Bank of Canada 20 Dollar note
Bankjegyek, Mexico's 50 Peso Note
Bankjegyek, Mexico's 100 Peso Note
Bankjegyek, Aruba’s new 100 Florin
Bankjegyek, Canada's 10 Dollar Note
Bankjegyek, Switzerland 10 Franc
Bankjegyek, Switzerland Lands 2016
Bankjegyek, New Zealand's 5 Dollar Note
Bankjegyek,  Banknote of 2014
Trinidad & Tobago's 50 Dollar Note, Central Bank of Trinidad and Tobago
Bankjegyek, Kazakhstan 1,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 5,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 10,000 Tenge Note
Bankjegyek, Uganda 50000 Shillings notes
Bankjegyek, Bermuda's 2-Dollar note
Bankjegyek, Samoa 20-Tala note
Bankjegyek, Bank of Scotland 50-Pound note
Bankjegyek,  Banknote of 2006
Banque Centrale des Comores 1,000-Franc note
Bankjegyek, Banknote of 2005
Faeroe Islands 1000 Kronur note
Bankjegyek, Banknote of 2004
Bank of Canada 20 Dollar note
Bankjegyek, Mexico's 50 Peso Note
Bankjegyek, Mexico's 100 Peso Note
Bankjegyek, Aruba’s new 100 Florin
Bankjegyek, Canada's 10 Dollar Note
Bankjegyek, Switzerland 10 Franc
Bankjegyek, Switzerland Lands 2016
Bankjegyek, New Zealand's 5 Dollar Note
Bankjegyek,  Banknote of 2014
Trinidad & Tobago's 50 Dollar Note, Central Bank of Trinidad and Tobago
Bankjegyek, Kazakhstan 1,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 5,000 Tenge Note
Bankjegyek, Kazakhstan 10,000 Tenge Note
Bankjegyek, Uganda 50000 Shillings notes
Bankjegyek, Bermuda's 2-Dollar note
Bankjegyek, Samoa 20-Tala note
Bankjegyek, Bank of Scotland 50-Pound note
Bankjegyek,  Banknote of 2006
Banque Centrale des Comores 1,000-Franc note
Bankjegyek, Banknote of 2005
Faeroe Islands 1000 Kronur note
Bankjegyek, Banknote of 2004
Bank of Canada 20 Dollar note

A 2020-as évet követően 2021-ben ismét a mexikói bankjegynyomdából került ki az év bankjegye.

Tavalyelőtt a 100 pesós, tavaly pedig az 50 pesós papírpénz érdemelte ki ezt az elismerést.

A legtöbb évvel ellentétben, amikor már a kezdetektől fogva egyértelmű volt a favorit, tavaly az első és a második helyezett közötti szavazás egészen a legvégéig szoros volt, amikor is a mexikói 50 pesós bankjegy megelőzte Sao Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság 200 dobrás bankjegyét. Ez utóbbinak az előlapján egyébként egy különleges motívum, pillangók között a rabszolgaság elleni küzdelem ottani hőse, Rei Amador látható.

Sao Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság 200 dobrás bankjegye:

A harmadik helyen holtverseny alakult ki Costa Rica 10.000 colones bankjegye és a Bank of England 50 fontos bankjegye között. Ezt követően sorban a katonai hősöknek emléket állító román 20 lejes, a Royal Bank of Scotland 50 fontosa, a kínai 20 jüanos, valamint a Cook-szigetek 3 dolláros bankjegye következett. Érdekesség, hogy utóbbi egy fantasy képregény egy jelenete is lehetne: az egyik oldalon egy félmeztelen bennszülött maori nő lovagol egy cápán, a másik oldalon pedig a főisten, a kukoricát védő Rongomatane szerepel.

A mexikói pesók sikerének titkát a következő oldalon tárjuk fel, lapozzon!