A jövő évi büdzsé fókuszában a rezsicsökkentés és a honvédelem áll

KÖVÉR László; VARGA Mihály
Budapest, 2022. június 7. Varga Mihály pénzügyminiszter (b) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2023. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán Parlamentben 2022. június 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése; a kormány olyan törvénytervezetet készített, amely megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden. A pénzügyminiszter a parlamentben ezt követően átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály kiemelte: a törvényjavaslatban 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végére 73,8 százalékig csökkenő államadósság ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel.

2023 – A rezsivédelem és a honvédelem költségvetése

A kormány által benyújtott 2023. évi költségvetés a rezsivédelem és a honvédelem költségvetése. Magyarország Kormánya ahogyan vállalta, az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a családokat és a rezsicsökkentést. Ennek forrásait a 2023-as költségvetés biztosítja. A következő évben is megmarad a 13. havi nyugdíj, a folytatódnak a családtámogatások és az infláció mértékének megfelelően tovább emelkednek a nyugdíjak. Az orosz-ukrán háború és a brüsszeli energia- és szankciós politika miatt most a legfontosabb feladat Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése, valamint az ország energiaellátásának biztosítása és a rezsicsökkentés védelme. A 2023. évi költségvetést e két prioritás alapján tervezte a kormány, tartalmazza a Honvédelmi és a Rezsivédelmi Alaphoz szükséges forrásokat, valamint a magyar gazdaság fejlesztéséhez, a családtámogatások és nyugdíjak védelméhez szükséges forrásokat - ez áll a költségvetés indoklásában.

A kormány számolt a háború, a szankciók hatásával, a magas energiaárakkal, az inflációval, az európai gazdaság lassulásával, a világgazdasági környezet bizonytalanságával - jegyezte meg, utalva arra, hogy soha nem volt még olyan kiszámíthatatlan a környezet a költségvetés készítésekor, mint most.
Felhívta a figyelmet arra, hogy

a törvénytervezet szerkezetében két új alap jelent meg: a rezsivédelmi alap 670 milliárd forintos, a honvédelmi alap 842 milliárd forintos kerettel.

Az első alap lehetővé teszi, hogy ne az emberek fizessék meg a háború költségeit az új világgazdasági környezetben - mondta. A honvédelmi alap biztosítja, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére - tette hozzá.

- így fogalmazott.

Szinte minden terület több forrásból gazdagodhat 2023-ban az idei évhez képest: nyugellátásra 730 milliárd forinttal, oktatásra 200 milliárddal, egészségügyre 100 milliárddal többet fordít a kormány - ismertette.

- fűzte hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2023. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán a Parlamentben, 2022. június 7-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály végül megköszönte a Költségvetési Tanács munkáját; a törvényjavaslat a testület szerint - idézte a KT kiadott véleményét - megalapozott és megfelel az alaptörvény előírásainak.

Kövér László tájékoztatott arról, hogy a költségvetési törvényjavaslat zárószavazását a tervek szerint július 15-18-án tartják; az általános vita június 21-től indul.

Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter elmondta, hogy a rezsivédelmet azért korlátozzák a családokra, mert "ez egy családbarát kormány". Az intézkedéseik eredményei már látszanak, a termelékenységi arányszám elmozdult 1,5-1,6 százalék körüli szintre a korábbi 1,3-ról - hangsúlyozta utalva arra, hogy ezzel a szinttel még nem elégedettek.

Az önkormányzatoktól a kormány elvárja, hogy felelős gazdálkodással járuljanak hozzá a terhek arányos elosztásához - húzta alá.

Varga Mihály szerint az extraprofit miatt kiszabott adót nem fogja tudni mindenki áthárítani, hiszen "Magyarországon verseny van".

Példaként elmondta, hogy az a több mint 50 bank, amely az országban tevékenykedik, megpróbálhatja gazdálkodását feszesebbé tenni; a jegybanki ajánlások is ösztönzik erre a pénzintézeteket.

Arra is kitért, hogy idén 400 milliárd forinttal magasabb lesz a kamatszolgálat költsége, jövőre pedig dupla ekkora tehernövekedéssel kell számolnia az országnak ezen a téren.

A pénzügyminiszter bízik abban, hogy az Európai Unióval hamarosan lezárulnak a tárgyalások és sikerül megállapodni a helyreállítási alap forrásainak ügyében.

A kata témájában egyeztetnek ezen a héten, a cél az, hogy bezárják a visszaélésekre lehetőséget szolgáltató kiskapukat, ami "a költségvetés és a vállalkozások érdeke is" - mondta végül szintén kérdésre válaszolva Varga Mihály.