Óriási a felháborodás: letartóztatták egy ismert hírportál vezetőjét

letartóztatás bilincs rendőrség bűnöző
Vágólapra másolva!
Hat hónap börtönbüntetésre ítélték a Radio M algériai rádióállomás és a Maghreb Emergent hírportál igazgatóját, Ihsane El Kadit, aki ellen egy sajtócikk miatt indult eljárás. Algéria az utolsók közt, a 134. helyen áll (179-ből) az országok sajtószabadságát jelző világranglistán, és nem a mostani az első eset, hogy újságírókat zárnak rács mögé a munkájuk miatt.
Vágólapra másolva!

Ihsane El Kadi egy 2021. március 23-án megjelent elemző cikk miatt állt bíróság elé és a szabadságvesztésen kívül 50 ezer dináros (közel 125 ezer forint) pénzbírsággal is sújtották.

Az újságírót Amar Belhimer kommunikációs miniszter panasza alapján azzal vádolták meg, hogy "hamis információkat terjesztett, amelyek valószínűleg aláássák a nemzeti egységet", és "újranyitotta az 1990-es évek nemzeti tragédiájával kapcsolatos aktát".

A képen az algériai fővárosban, Algírban lévő Sidi M'Hamed bíróság látható Forrás: AFP/Ryad Kramdi

A cikk a demokráciapárti Hirak-tüntetések, valamint a Rachad iszlamista mozgalomról szólt. Ez utóbbit az algériai hatóságok 2021 májusában terrorista szervezetnek minősítették.

Az Ihsane El Kadi elleni ítélet érthetően aggodalmat keltett az algériai újságírókban. Mert bár az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítás szabadságát,

nem ez az első eset, hogy börtönbüntetéssel végződik egy tudósítás.

2021. április 19-én Rabah Karèche, a Liberté francia nyelvű napilap munkatársa került a rácsok mögé, mert egy demonstrációról tudósított, amely egy javasolt területi felosztás ellen irányult az országban.