Vizsgálják egy közismert hazai étrendkiegészítő-termékcsalád reklámjait

Zákányi Zoltán, étrendkiegészítő
Egy maréknyi étrendkiegészítő is része a felkészülésnek
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítők forgalmazójával szemben, mert valószínűleg megtévesztően népszerűsíti a termékcsaládot többek között betegségek megelőzéséről és kezeléséről szóló ígéretekkel.
Vágólapra másolva!

A nemzeti versenyhatóság vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel

a cég vélhetően tisztességtelenül, az uniós ágazati szabályozást is megsértve népszerűsíti a termékcsaládot,

illetve az ahhoz kötődő „Challenge életmódváltó rendszert".

Illusztráció Forrás: Origo

A Versenyhivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására (pl. „Csökkenti a szív és érrendszeri betegségeket, az érelmeszesedést és a daganatosmegbetegedéseket").

Hasonlóan jogsértőek lehetnek a reklámok egyes, egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításai

(pl. „Segít a fogyásban, és a súlytartásban is, megfelelő étrend mellett."). A cég emellett vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöl egyestermékek összetételéről is (pl. „cukormentes", „mindenmentes").

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.