Közösen fog villanyautót gyártani két japán óriásvállalat

Sony Vision-S
Vágólapra másolva!
A Sony és a Honda bejelentette, hogy megalapították közös vállalatukat Sony Honda Mobility Inc. néven. Az együttműködés első gyümölcse egy 2025-ben megjelenő elektromos autó lehet – írja a Villanyautósok.hu.
Vágólapra másolva!

A Sony első elektromos koncepcióautójának 2020-as leleplezése sokakat meglepett, különösen azzal, hogy úgy tűnt, nagyon közel áll a sorozatgyártáshoz. A Hondával alapított vegyesvállalatról szóló szándéknyilatkozatot azonban már hónapokkal ezelőtt bejelentették, így az új autóipari cég megalapítására már számítani lehetett.

A vegyesvállalat célja a két cég szakértelmének egyesítése, a tulajdoni arányuk pedig 50-50 százalék.

Megalapították a Sony és a Honda közös villanyautó-gyártó vállalatát Forrás: AFP/Getty Images/Mario Tama

A két alapító által hozzáadott szaktudás teljesen eltérő,

míg a Honda komoly múlttal rendelkezik az autógyártásban, addig a Sony szerepe a technológia, illetve a szórakoztatás területén lehet erős.

Az önvezető képességek fejlődésével az autókban egyre nagyobb hangsúlyt kap majd a járművezető szórakoztatása is az utazás során.