Másodszor bírságoltak meg ugyanazért a mulasztásért egy hazai bankot

Raiffeisen Bank a Teréz körúton 2016 augusztus 19.bank, pénz, pénzintézet
Raiffeisen Bank a Teréz körúton 2016 augusztus 19.
Vágólapra másolva!
Az MNB 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben – két hiánypótlási felszólítás ellenére – sem javított ki teljeskörűen egyes, a jegybank korábbi határozatában megállapított informatikai, work-out és betétbiztosítási hiányosságokat - írja az MNB közleménye.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-ben átfogó vizsgálatot folytatott a Raiffeisen Bank Zrt.-nél (Raiffeisen Bank), illetve összevont alapú felügyelete alá tartozó leányvállalatánál. A vizsgálat nyomán a jegybank 2020. évi határozatában – eredetileg 2021. március 31-i teljesítési határidővel – számos kötelezés teljesítését írta elő a hitelintézetnek, s a feltárt problémák miatt 43 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a bankot.

A határozat teljesítéseként a hitelintézet által beküldött jelentések nyomán az MNB több kötelezés esetében sem tudott meggyőződni arról, hogy a Raiffeisen Bank teljeskörűen kijavította-e a feltárt hiányosságokat.

A jegybank ezért az elmúlt bő egy évben kétszer is kérte a banktól a teljesítés pótlólagos igazolását, ám az ennek ellenére sem történt meg több informatikai (IT) és betétbiztosítási, illetve egy, a work-out területre vonatkozó jogsértés kapcsán.

A képen a Raiffeisen Bank egyik fiókja látható Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az MNB ezért ma közzétett határozatában egyebek közt előírta a Raiffeisen Banknak, hogy érdemben csökkentse a magas és kritikus súlyosságú IT-sérülékenységek számát, illetve végezze el kritikus IT-alkalmazásai egyidejű katasztrófa-helyreállítási tesztjét. A banknak gondoskodnia kell továbbá az IT-auditok részterület szintű tervezéséről és az összes IT részterület legalább 3 évente történő vizsgálatáról, illetve el kell végeznie a kiszervezett tevékenységek vizsgálatát az összes e tevékenységet végző cégnél. Fentiekhez kapcsolódóan a banknak a végső teljesítést megelőző közbenső időpontra be kell számolnia fenti kötelezések érdekében 2022. október 31. napjáig megtett intézkedések aktuális státuszáról is.

A work-out és a betétbiztosítás terén az MNB ismételten kötelezte a hitelintézetet a 2020. évi átfogó vizsgálatot lezáró határozatban már előírt kötelezések maradéktalan teljesítésére.

Mindezek alapján a jegybank ma publikált határozatában a továbbra is fennálló jogsértések kijavításához igazodó idei, illetve 2023. I. félévi teljesítési határidők kitűzésével kötelezte a Raiffeisen Bankot a hiányosságok megszüntetésére.

Az ismételt jogsértések miatt az MNB 34 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra.

A bírságösszegnél súlyosító körülménynek minősült, hogy a hitelintézet a jegybank korábbi kötelezéseinek negyedét huzamos időn át nem teljesítette maradéktalanul (vagy nem igazolta azt). Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a szabályszegéseknek nem volt hatása a pénzpiaci szereplőkre, illetve a bank ügyfeleire.