Egykori Tesla alkalmazottak beperelték az elektromos autókat gyártó vállalatot, mivel szerintük Elon Musk cége jogszerűtlenül bocsátott el több mint 500 embert.

A felperesek úgy érvelnek, hogy a Tesla vezetősége megsértette az amerikai szövetségi törvényeket, amikor semmilyen előzetes tájékoztatást nem adott arról, hogy tömeges elbocsátást tervez – írja a Reuters.

A keresetet vasárnap nyújtotta be Texas államban a Tesla két korábbi munkavállalója, akiket júniusban bocsátottak el a társaság nevadai gigagyárából. A felperesek szerint több mint 500 ember veszítette el a munkáját a nevadai üzemben.

Két korábbi dolgozó beperelte a TeslátForrás: AFP/Piroschka Van De Wouw

A felperesek úgy érvelnek, hogy a jogszabályok szerint a tömeges elbocsátásról 60 nappal korábban tájékoztatni kell az alkalmazottakat, amit a Tesla elmulasztott. A kereset szerint a Tesla egyszerűen csak közölte a dolgozóival, hogy a munkájuk azonnali hatállyal megszűnik.

A Tesla sem a leépítés mértékét, sem a perindítást nem kommentálta. A Reuters azonban korábban hozzájutott egy e-mailhez, amelyben Elon Musk arról írt, hogy „nagyon rossz érzései" vannak a gazdaság állapotával kapcsolatban, és a Tesla akár a dolgozóinak 10 százalékát is leépítheti.

A Reuters eddig 20 olyan embert tudott azonosítani, közösségi média bejegyzések és interjúk alapján, akiknek a munkája ebben a hónapban szűnt meg a Teslánál.