Látványos képeken az ország legnagyobb zöldmezős beruházásának építése - galéria

a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 135 hektáron épülő új akkumulátorgyára a Fejér megyei Iváncsa
Vágólapra másolva!
A befejező szakaszába lépett az utóbbi évek legnagyobb zöldmezős beruházása: 2022 utolsó negyedévében éri el a teljes készültségét a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 135 hektáron épülő új akkumulátorgyára a Fejér megyei Iváncsán - derül ki a Market Építő Zrt. közleményéből. Az új létesítmény a vállalat legnagyobb európai gyáraként épül meg.
Vágólapra másolva!

A 2021 tavaszán elindult projekt a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, összesen 681 milliárd forint összértékben.

Az új akkumulátorgyár megvalósítása három ütemben történik, valamennyi ütem több részegységből épül fel. Az első ütemben egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár és egy évi 48 MW (megawatt) hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés – négy gázkazán és egy gőzkazán – létesül.

A hazánkban egyedülálló projektet a nem mindennapi volumenek is jellemzik:

a beruházás részeként összesen 22 darab épületet valósít meg a kivitelező, amelyek alapterülete összesen 151.000 négyzetméter, a teljes épületszint területe pedig 279.000 négyzetméter

- teszi hozzá a Magyar Építők cikke.

A kivitelezés során 85.000 köbméter előregyártott elemet, 9000 tonna szerkezeti acélt és több mint 10.000 tonna betonacélt építenek be. A felhasznált betonacél teljes hossza 1950 kilométer, ami egy Budapest-London közti távolságnál is többet jelent.

Galériánkban látványos felvételeket gyűjtöttünk össze a készülő beruházásról:

Ezen felül közel 90.000 négyzetméternyi homlokzatot, 176.000 négyzetméternyi belső szendvicspanel falat építenek be, valamint egy közel 140.000 négyzetméteres ipari padlót is kiviteleznek.

A projekt megfelelő haladásáról és a kellő mennyiségű beton biztosításáról

az ország legnagyobb mobil betonkeverője is gondoskodik, amellyel óránként akár 17 betonmixer is megtölthető.

Ez a betonkeverő 150 köbméter/óra kapacitással üzemel, emellett pedig van egy másik, 60 köbméter/óra beton előállítását biztosító keverő is a terepen. Ezek a gépek október óta napi 10 órában 90-100 százalékos kihasználtsággal működnek, az eddig előállított beton mennyisége pedig ennek megfelelően eddig már elérte a több mint 220.000 köbmétert.

Ugyanakkor a projekt méretét jól szemlélteti az is, hogy összesen 21 darab toronydaru és 12 darab mobildaru dolgozik a területen, esetenként pedig egy 500 tonnás mobildarut is bevetnek a kivitelezők a különféle szerelésekhez.

A földmunkagépek számát tekintve csúcsidőben összesen 38 darab kotrógép, 10 darab dózer és 105 darab tehergépkocsi dolgozott a helyszínen, hogy időre sikerüljön a nagytömegű földmunkák részprojektjét teljesíteni. A cölöpözés során Magyarországon rekordszámba menően 14 géplánccal fúrtak, amelyre hazánkban korábban még nem volt példa.

Nem csak a cölöpözőgépek száma jelentett igazi csúcsteljesítményt, hanem az általuk lefúrt cölöpök száma is: a területen összesen 136 kilométernyi cölöppel, három hónap alatt biztosították az épületek kivitelezését, jelenleg pedig 231 darab munkagép dolgozik a gördülékeny munkavégzés érdekében.

A fejlesztéseknek köszönhetően az SK Innovation autóipari akkumulátorgyártó kapacitásai rövid időn belül megsokszorozódnak, ezáltal Magyarország és Európa elektromos mobilitásban betöltött szerepe is felértékelődik a következő években.

A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.