Szijjártó Péter: Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. június 17. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a W-Scope beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a minisztériumban 2022. június 17-én. A dél-koreai vállalat Nyíregyházán nyitja meg első európai üzemét, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani. A 290 milliárd forint értékű beruházás 1200 új munkahelyet teremt. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe, a Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben 200, középtávon pedig 300 új munkahely jön létre a városban - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bejelentésen arról számolt be, hogy az állam által 1,4 milliárd forinttal támogatott projekt lezárulta után a liechtensteini székhelyű cég elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését fogja végezni Magyarországon.

Beszédében kiemelte: a vállalat világelső a szórakoztatóiparban használt áramköri és elektronikai csatlakozók gyártásában.

- mutatott rá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt két és fél év meglehetősen bizonytalan időszak volt. "Soha korábban nem fordult elő, hogy ilyen rövid időn belül kétszer forduljon ki a sarkaiból a világgazdaság rendszere" - fogalmazott.

Elmondta,

a magyar gazdaság ennek ellenére tavaly a valaha volt legjobb évét zárta, de a rekordok dacára egy-egy gyár időnként Magyarországon is bezár.

Emlékeztetett, hogy Ózdon az elmúlt években egy másik vállalat, az ABB is bezárta a gyárát, de ahogy a Johnson Electric helyére most a Neutrik Group, úgy nem sokkal később a helyére érkezett a medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt.

A miniszter aláhúzta, hogy a mostani beruházás a magyar elektronikai iparnak is új lendületet ad. Tájékoztatása szerint a mára több mint 140 ezer embernek munkát biztosító szektor teljesítménye tavaly 21 százalékkal nőtt.

A bővülés üteme az idei év első négy hónapjában 16 százalékos volt, az ágazat termelési értéke így ezen idő alatt meghaladta a 3000 milliárd forintot.

Arra is kitért, hogy a magyar-liechtensteini politikai kapcsolatok aktívak és a kölcsönös tiszteletre alapulnak.

Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 60 millió euró volt, ami bár alapvetően nem túl magas szám, de rekordnak számít.