Vasárnapról hétfőre virradóra számos utas nem kapta meg sem a csomagjait, sem bármiféle segítséget vagy felvilágosítást arról, hogy juthat hozzá a saját tulajdonához a budapesti légikikötőben; a Technológiai és Ipari Minisztériumban (TIM) működő közlekedési hatóság két különálló eljárásban vizsgálja az összes szóba jöhető érintett felelősségét a történtekben - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint arra is rákérdeznek, miként haladhatta meg a mélyalvási időszakra előírt limitet az éjjel landoló repülőgépek száma.

A két eljárásban a hatályos rendelkezések szerint több millió forintos bírságok szabhatók ki.A hatóság hivatalból indított eljárásában adatszolgáltatásra szólítja fel a földi kiszolgálót, amely kiadott engedélye alapján köteles bizonyítani, elegendő erőforrás áll rendelkezésére ahhoz, hogy a légitársaságokat szerződés szerint ki tudja szolgálni. A cég mellett a reptér üzemeltetőjének és a légitársaságnak is nyilatkoznia kell arról, milyen formában és mikor értesültek a járatkésésről.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A 60 napos határidővel zajló teljes eljárás a törvényi előírások és a fokozatosság elve alapján nem zárulhat pusztán figyelmeztetéssel. A feltárt mulasztás tehát már első körben bírsággal szankcionálható - közölte a TIM.

A hatóság egy önálló eljárásban keres választ arra, hogy a repülőtér forgalma hogyan haladhatta meg a mélyalvási időszakban megengedett szintet. A szintén 60 napos ügyintézési határidő mellett itt is 100 millió forintos a jogszabályi bírságplafon.

A Technológiai és Ipari Minisztérium az eljárások lezárása után beszámol azok eredményéről - áll a közleményben.