Nukleáris energia hajtaná az éveken át repülő gigantikus égi hotelt - videó

sky, hotel, skyhotel, égi hotel, repülő,
Vágólapra másolva!
Szélsebesen terjed az interneten egy 5.000 fő befogadására alkalmas hatalmas repülőgép ötlete, és a koncepcióról készített animáció. A repülőgép valójában egy égi szálloda lenne, így a kikapcsolódni vágyók számára az összes, a földi elithotelekben és a luxushajókon elérhető szolgáltatást kínálná. Emellett a levegőt sem szennyezné és soha nem landolna a földön - írja az interestingengineering.com. 
Vágólapra másolva!

A lebegő világ koncepciója önmagában nem új, és már Jonathan Swift 18. századi műveiben is leírták, jóval azelőtt, hogy a Wright-fivérek megtették volna első repülésüket. Az animációs filmek rajongói az 1986-os japán filmben, a Castle in the Sky-ban is találkozhattak a koncepcióval.

Légitársaságok szállítanák az utasokat a Sky Cruise-ra Forrás: Youtube/ Hashem Al-Ghaili

A most bemutatott Sky Cruise-t Hashem Al-Ghaili álmodta meg. A Sky Cruise

lényegében egy, összesen 20 nukleáris meghajtású motorral működő repülő szálloda lenne.

Az ötletgazda saját, fantasztikumba hajló elképzelését a „közlekedés jövőjének" nevezte, ahová a légitársaságok szállítanák a vendégeket repülőgépeken, és innen vissza a Földre. A hotel folyamatosan a levegőben lenne, a javításokat is a magasban végeznék el rajta. A nukleáris fúzióval működtetett hajó évekig képes lenne a levegőben maradni, mindezt szén-dioxid-kibocsátás nélkül.

Videó a futurisztikus gépezetről:

Mit kínálna a Sky Cruise?

Az égi szállodára felszállva a látogatók különböző kilátóteraszról élvezhetnék a nem mindennapi kilátást, továbbá

egy hatalmas bevásárlóközpont, éttermek, bárok, több medence, edzőterem, mozi, színház, játékterem is a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére állna, de akár esküvőt is lehetne tartani a fedélzeten.

A Sky Cruise-t mesterséges intelligencia irányítaná Forrás: Youtube/ Hashem Al-Ghaili

A légi monstrumot mesterséges intelligencia irányítaná, amely olyan ügyesen követné az időjárási viszonyokat, hogy

nem csak megjósolni tudná a viharos időjárást, hanem át is siklana rajta,

gondtalan élményt nyújtva a fedélzeten tartózkodó turistáknak.

Az Interesting Engineeringnek küldött e-mailben Al-Ghaili így nyilatkozott koncepciójáról: "Úgy gondolom, hogy a jelenlegi repülési élmény fárasztóvá és elavulttá vált. Itt az ideje az új innovációknak, amelyek kényelmesebbé teszik a repülési élményeinket."

A Sky Cruise korong alakú kilátó kilátótornya Forrás: Youtube/ Hashem Al-Ghaili

A szaklap arra is kiváncsi volt, hogy a tudós szerint körülbelül mikorra lehet valóság az ötletéből. A válasz nagyon meglepő volt:

Ezért volt a nukleáris energia a tervezés része. Úgy vélem, csak idő kérdése, hogy a nagy teljesítményű atomreaktorok elég kicsik legyenek ahhoz, hogy egy ekkora repülőgépben elférjenek."

Al-Ghaili azt is hozzátette, hogy ha egyszer ezek a kis reaktorok a helyükre kerülnek, akkor már csak a repülés aerodinamikáján kell dolgozni.