Aranyérméket hoznak forgalomba ebben az országban

aranypénz
A náci időkből származó aranykincsre még tavaly októberben bukkantak, de a leletet csak kedden mutatták be a nyilvánosságnak, mivel szeretnék felkutatni a jogos tulajdonost (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Zimbabwe a valutájának zuhanó árfolyama nyomán az elszabaduló inflációval is élet-halál harcot vív, megoldásként a jegybank még ebben a hónapban aranyérméket veret és hoz forgalomba - írja a BBC. 
Vágólapra másolva!

Az ország központi bankja azt is tervbe vette, hogy a következő öt évre törvényes fizetőeszközzé teszi az amerikai dollárt.

A jegybank a fő kamatlábat ebben a hónapban több mint kétszeresére, 200 százalékra emelte,

miután az éves inflációs ráta 190 százalék fölé emelkedett. A döntéssel a megélhetési költségek drasztikus emelkedésének szeretnének gátat szabni.

- közölte John P. Mangudya, a zimbabwei jegybank kormányzója.

A troy uncia a nemesfémek - például az arany, az ezüst és a platina - mérésére használt mértékegység, amely a középkorig nyúlik vissza. Egy troy uncia 31,10 grammnak felel meg.

"Az aranyérmék helyi pénznemben, amerikai dollárban és más külföldi pénznemekben is elérhetőek lesznek az arany mindenkori nemzetközi és előállítási költségén számított áron" - tette hozzá a jegybank kormányzója.

Zimbabwe papírpénzei és érméi (Illusztráció) Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Watson Ofumeli

Minden egyes érmét sorozatszámmal látnak majd el a beazonosíthatóság érdekében, és könnyedén átválthatók lesznek készpénzre, helyi és nemzetközi szinten egyaránt.

Az érme neve "Mosi-oa-Tunya aranyérme" lesz, ami a Zimbabwe és Zambia határán található Viktória-vízesésre utal.

A lépés része az ország valutaválságának kezelésére irányuló intézkedéseknek.

A múlt hónapban az éves inflációs ráta elérte a 191,6 százalékot, míg a zimbabwei dollár 2022 eleje óta értékének több mint kétharmadát veszítette el az amerikai dollárral szemben.

A Viktória-vízesés Forrás: Shutterstock

Az ország lakossága még élénken emlékszik a Robert Mugabe közel négy évtizedes uralma alatti gazdasági káoszra. Akkoriban a hiperinfláció arra kényszerítette az országot, hogy 2009-ben feladja a zimbabwei dollárt, és helyette külföldi valutákat, elsősorban az amerikai dollárt használja.

A zimbabwei dollár százmilliárd dolláros bankjegye a hiperinfláció idejéből:

Bevezették a százmilliárd zimbabwei dolláros bankjegyet, amely rövidesen az ország gazdasági összeomlásának jelképe lett.

A helyi valutát egy évtizeddel később újra bevezették, de gyorsan ismét veszíteni kezdett az értékéből.

Kiemelt képünk illusztráció.