Fontos bejelentést tett az Ikea

FRANCE OUTSIDE GOODS DISTRIBUTION COMMERCE SHOP CONSUMMER ILE DE FRANCE HORIZONTAL SHOPS CONSUMMERS PARIS 75 ONLYFRANCE EXTERIOR STORE WESTERN EUROPE EUROPE MEUBLE EU IKEA SERGE ATTAL
Az IKEA egy rövidítés. Az IK az alapító monogramja (Ingvar Kamprad), az EA pedig a régiók rövidítése, ahol felnőtt (Elmtaryd és Agunnaryd).
Vágólapra másolva!
Az IKEA Magyarország megváltoztatja az áruházak nyitvatartási idejét. 2022. augusztus 1-től kezdődően hétfőtől szombatig 10:00 és 20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00 és 19:00 óra között kereshetik fel a látogatók az Örs vezér téri, a budaörsi és a soroksári áruházat. A Központi Ügyfélszolgálat munkatársai 8:30-tól 19:00 óráig lesznek elérhetőek, áll a társaság közleményében.
Vágólapra másolva!

Ezzel párhuzamosan az IKEA kibővíti és megerősíti Központi Ügyfélszolgálatának funkcióját, mely számos fejlesztésnek köszönhetően egy távolról működő értékesítési ponttá alakul, és ahol a kapacitásbővítés miatt új munkalehetőségek is nyílnak.

A cél, hogy jelentős mértékben szélesedjen a táveléréssel működtethető szolgáltatások köre, a vásárlók egy 24 órán át elérhető chatbot segítségét is igénybe vehessék, a tervezési szolgáltatások – például konyha- vagy hálószobatervezés – még több időpontban elérhetővé váljanak, továbbá erősödjön a megfelelő termékek kiválasztásában és a rendelések véglegesítésében nyújtott támogatás.

Arra is lesz lehetőség, hogy a panaszkezelés során a vásárlók videóhívásban mutathassák meg a hibás terméket vagy alkatrészt a munkatársaknak, akik így azonnal lépéseket tudnak tenni a probléma megoldása érdekében.

Az IKEA egy rövidítés. Az IK az alapító monogramja (Ingvar Kamprad), az EA pedig a régiók rövidítése, ahol felnőtt (Elmtaryd és Agunnaryd). Forrás: ONLY FRANCE/SERGE ATTAL/ ONLYFRANCE.FR/Serge Attal

A fejlesztés részeként az Ügyfélszolgálat a már megszokott csatornákon, telefonon, e-mailen és az IKEA közösségi média felületein is elérhetőbbé válik, amennyire csak lehetséges.

A Központi Ügyfélszolgálat munkatársai minden nap 8:30 és 19:00 óra között állnak majd rendelkezésre, az olyan önkiszolgáló lehetőségek pedig, mint például a chatbot, a házhoz szállítás nyomon követése és a reklamáció állapotának ellenőrzése, a nap további részében is elérhetők maradnak a vásárlók számára.

Az elérhetőség és a megfizethetőség továbbra is kiemelten fontos az IKEA számára, ezért folyamatosan bővíti azokat a szolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az áruházaktól távolabb élő vásárlók is könnyebben hozzájussanak a termékekhez. Az országban több helyen működik csomagponton történő átvételi lehetőség, kisebb és nagyobb rendelésekre egyaránt, illetve a nyári időszakban a Dél-balatoni régióban két mobil átvételi pont is a vásárlók rendelkezésére áll.