Osztrák bíróság: túl sok a levegő a Manner nápolyis tasakjaiban

Vágólapra másolva!
Túl kevés a nápolyi és túl sok a levegő a Mozart mignon nápolyi tasakjaiban - állapította meg a bécsi kereskedelmi törvényszék abban az ítéletében, melyben emiatt elmarasztalta a híres Josef Manner & Comp részvénytársaságot.
Vágólapra másolva!

A bécsi fogyasztótájékoztatási egyesület (VKI) az osztrák szociális minisztérium utasítására perelte be a Mannert a Mozart golyó ízét idéző, csokoládéval bevont bécsi nápolyi forgalmazási gyakorlata miatt.

A törvényszék a VKI-nak adott igazat, és félrevezetőnek ítélte meg a Manner Mozart mignon ostyájának csomagolását, de az ítélet egyelőre nem jogerős. A Manner nyilatkozatban jelentette be, hogy természetesen jogorvoslatot fognak benyújtani az ítélet ellen.

A döntéshozatal során

többféle Manner nápolyit hasonlítottak össze, ami rámutatott a nápolyitípusok közti - nem csak ízbeli - eltérésekre.

A Mozart mignon típusú tasakokat három másik ízű Manner nápolyival mérték össze, amelyeket ugyanakkora csomagolásban forgalmaznak; ezek egységesen négyszáz gramm ostyát tartalmaztak,

a Mozart mignon féle zacskókba azonban száz grammal kevesebb finomságot rejtettek.

Az ítéletre reagáló nyilatkozatában a Manner felhívta rá a figyelmet, hogy

a 300 grammos nettó tömeg "nagyon jól olvasható" a Mozart mignon nápolyi csomagolásán.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a 300 és 400 grammos kiszereléseket ugyanakkora, de nem ugyanolyan csomagolásban forgalmazzák, ezért szerintük a csomagolás semmi esetre sem nevezhető félrevezetőnek.

Címlapi képünk lllusztráció!